Liverpool: Alexis Sánchezt akartuk, erre Balotelli jött – Rodgers

2016.01.17. 19:42
Brendan Rodgers, a Liverpool labdarúgócsapatának volt menedzsere a Sky Sports Goals on Sunday című műsorában elmondta, hogy nem kapott szabad kezet az Anfielden, amikor átigazolásokról kellett dönteni.

Rodgers elmondása szerint a Liverpoolnál a menedzsernek a vezetőség tagjaival kellett közösen dönteni, mielőtt lépéseket tettek volna az átigazolási piacon.Rodgers elmondása szerint a Liverpoolnál a menedzsernek a vezetőség tagjaival kellett közösen dönteni, mielőtt lépéseket tettek volna az átigazolási piacon.

„Nem mondhatom, hogy egyszemélyi felelősségem lett volna átigazolási ügyekben – az igazolások mindig közös döntés eredményeképpen születtek meg. Nem feltétlenül az enyém volt az utolsó szó. Óriási szükségünk lett volna egy olyan játékosra, aki nagyon intenzív letámadásra képes elöl, ugyanúgy, mint Luis Suárez. Nagy csapás volt, amikor azt hittük, megszerezzük Alexis Sánchezt – ő képes lett volna ugyanerre, ugyanazt az agresszivitást hozta volna –, és lemaradtunk. Én úgy gondoltam, hogy ezek után nem egy Mario Balotellihez hasonló típusú játékosra van szükségünk, de jött az átigazolási időszak vége, nem találtuk a megfelelő csatárt, a tulajdonosok pedig úgy gondolták, hogy Mario megszerzése megfelelő húzás lehet, egy olyan játékos jön, aki fejlődőképes” – vélekedett.

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36