MU: Nem lépek le, harcolok – Van Gaal továbbra is kitart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.29. 09:57
Louis van Gaal, a Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere elmondta, a sorozatos rossz eredmények ellenére sem kíván lemondani a posztjáról, és mindenképp kitöltené 2017 júniusáig szóló szerződését a klubnál.

A holland szakvezető lemondásáról nem először cikkeznek az angol sajtóban, legutóbb a Southampton elleni, hazai pályán elszenvedett egygólos vereség után a The Guardian azt állította, hogy Louis van Gaal felajánlotta a lemondását Ed Woodward vezérigazgatónak – ám ezt a hírt gyorsan megcáfolták.Louis van Gaal felajánlotta a lemondását Ed Woodward vezérigazgatónak – ám ezt a hírt gyorsan megcáfolták.

A 64 éves szakember azóta a nyilvánosság előtt is megszólalt, és elmondta, eszébe sem jutott lemondani, marad és harcol az állásáért.

„Sosem ajánlottam fel, hogy lelépek, mindig küzdeni fogok. Amikor idejöttem, három évre írtam alá. Ez egy folyamat, amely hosszas, nem egy mérkőzésből áll, én pedig maradnék és folytatnám a munkát, amíg le nem jár a szerződésem. Ha nem érdekelne az egész, nem jövök ide másfél évvel ezelőtt.”

„Amikor elkötelezem magam egy klubhoz, a vezetőségnek mindig elmondom, hogy ne rövid távban gondolkozzanak – így volt ez a Bayern Münchennél és a Barcelonánál, és így van a Manchester Unitednél is. Mindig meg is kaptam a kellő támogatást. Ezek után nagyobb nyomás nehezedik az emberre, hiszen teljesítenie kell az elvárásokat, de mi még csak az út felénél vagyunk.”

„Nekem már nincsen veszítenivalóm, ha menesztenek, úgyis megbélyegeznek, mivel karrierem során ez lenne a negyedik alkalom, hogy kirúgnak.”

 

Legfrissebb hírek

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
5 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
11 órája

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
13 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
Tegnap, 23:00

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28