PL: kihasználták, hogy sérült, megműtötték a Pool csatárát

2016.01.12. 20:08
A Premier League-ben szereplő Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp sajtótájékoztatóján közölte, hogy meg kellett műteni Divock Origi, a csapat csatárának térdét.

A 2015–2016-os szezonban eddig négy gólt szerző belga támadó december 26-án a Leicester City ellen 1–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen szenvedett térdszalagsérülést. A felépülési időt kihasználva az orvosok Origi egy másik térdproblémáját is kezelték – ezért kellett most kés alá feküdnie.

A játékos tehát most két problémával bajlódik egyszerre, de a tervek szerint már februárban visszatérhet a keret egészséges tagjai közé.

Jürgen Klopp megerősítette, hogy a csapat korábbi sérültjei, Sakho, Milner és Henderson edzésbe álltak és jól mozogtak a tréningen.

„Néhány nappal ezelőtthöz képest jóval több lehetőségünk van, remélhetőleg egy erős kezdőcsapatot tudunk összeállítani az Arsenal elleni mérkőzés előtt” – nyilatkozta a német menedzser.

A Liverpool szerda este 21 órakor fogadja a Premier League éllovasát az Anfield Roadon.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
23 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33