PL: Courtois szerint a Chelsea jól döntött Mourinho menesztésénél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.23. 11:38
Thibaut Courtois, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea kapusa szerint a londoni klub helyesen tette, hogy megvált José Mourinhótól, a csapat korábbi menedzserétől.

A portugál szakembert decemberben menesztették a csalódást keltő szezonkezdetet követően. Mint ismert, a rossz eredmények miatt a Chelsea sokáig a tabella alsó felében szerénykedett.

Courtois a rövid felkészülési időszaknak tulajdonítja a rossz szereplést.

„Nehéz megmondani, hogy miért futunk ilyen pocsék idényt. Talán a nyári felkészülésünk miatt, amely kifejezetten rövidre sikeredett. Július 16-án kezdtük el az edzéseket, hat nap múlva pedig már a New York Red Bullsszal játszottunk. Nem voltunk jó fizikai állapotban a szezon elején, elveszítettük az Arsenal ellen a Community Shieldet, majd a bajnokságban is rosszul rajtoltunk, és elindultunk a leejtőn” – vélekedett a belga kapus.

Mourinho helyét Guus Hiddink vette át a londoniak kispadján, Courtois szerint Roman Abramovics tulajdonosnak muszáj volt lecserélnie a korábbi Inter- és Real Madrid-menedzsert.

„Ezen a ponton szükség volt a változtatásra, efelől nincsenek kétségeim. Könnyű győzelmeket és gólokat adományoztunk az ellenfeleknek, néhány esetben én is szerepelhettem volna jobban” – gyakorolt némi önkritikát is Courtois.

A Chelsea jelenleg a 10. helyen áll a Premier League-ben, hátránya tíz pont a még Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen álló Manchester City mögött.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
16 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38