MU: „Választanom kell” – Van Gaal; Rooney felépült, de…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.08. 21:08
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hétvégén a Tottenham ellen játszik a Premier League-ben. Louis van Gaal, a „vörös ördögök” menedzsere a csapat sérültjeivel kapcsolatos híreket osztott meg a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján, valamint kitért a vasárnapi ellenfélre is.



„Megkönnyíti a dolgomat, hogy a játékosaim egymás után térnek vissza sérülésükből, így jobb csapatot tudok pályára küldeni. Ugyanakkor megnehezíti a játékosaim helyzetét, mert volt, amikor mindenki játszhatott, aki egészséges volt, most viszont már szelektálnom kell” – mondta Van Gaal.

„Választanom kell a fiatalok közül, akik megmutatták, hogy képesek rendkívül magas színvonalon játszani, valamint azok közül a rutinos futballisták közül, akik sérülésből térnek vissza, így viszont nem tud mindenki pályára lépni. Persze ez előny is, végre nagyobb kerettel tudok dolgozni. A játékosaimnak azt mondtam, segíteniük kell a csapattársaikat, akik nem jutnak lehetőséghez. Mostantól sok ilyen labdarúgó lesz, és azok, akik eddig kezdők voltak, a padra szorulhatnak.”

Phil Jones és Ashley Young már vasárnap visszatérhetnek, Wayne Rooney visszatérésére azonban Van Gaal szerint még várni kell.

„Wayne lépésről lépésre nyeri vissza a formáját. Már két alkalommal is az első csapattal edzett, de ez még nem elegendő ahhoz, hogy a bajnokságban pályára lépjen. Az U21-es csapatban kell visszanyernie a meccsrutinját.”

A Manchester United vasárnap 17 órakor a Tottenham vendégeként lép pályára a Premier League 33. fordulójában, a holland szakember a sajtótájékoztatón az ellenfelet is véleményezte.

„A Tottenhamnek remek a kerete, az előző idényben is ezt mondtam. Fáradhatatlanul letámadnak, jó futballt játszanak és rengeteg gólt szereznek. Emellett sok olyan mérkőzése is volt, amikor nem kapott gólt, ez is azt mutatja, hogy a Tottenham jól felépített, szervezett együttes. Mauricio Pochettino remek munkát végez.”

A Manchester United jelenleg az ötödik helyet foglalja el a Premier League-ben, hátránya egy pont a negyedik, még Bajnokok Ligája selejtezőt érő helyen álló Manchester City mögött.

Legfrissebb hírek

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
17 perce

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
11 órája

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
11 órája

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
20 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.18. 23:00

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.05.18. 22:57

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
2026.05.18. 14:07

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48
Ezek is érdekelhetik