Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

2026.10.12. 13:18
null
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A szeptemberben világbajnoki negyeddöntős magyar női kosárlabda-válogatott Miskolcon vívja két hazai mérkőzését novemberben a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében.

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint Völgyi Péter szövetségi kapitány gárdája november 11-én, Hamburgban kezd a legutóbb Eb-ötödik és vb-negyedik Németország ellen, majd 14-én a tavalyi Eb-n 12. portugálokat, három nappal később pedig az eddig három Eb-n szerepelt dánokat is a DVTK Arénában fogadja az N-csoportban.

A nemzeti csapatnak a berlini vb-részvétele révén nem kellett részt vennie a 2027-es Európa-bajnokság kvalifikációjának első csoportkörében, de a második csoportkörben már bekapcsolódik a küzdelmekbe. A kvalifikációs sorozatot november 8. és 18., valamint február 7. és 17. között rendezik, mindkét szakaszban három-három találkozóra kerül sor.

A hat darab négyes csoportból az első két helyezettek jutnak ki a júniusi kontinenstornára, melyen rendezőként ott lesz Belgium, Finnország, Litvánia és Svédország. Utóbbi négy együttes külön csoportban egymás között játszik a novemberi és februári időszakban.

A magyarok menetrendje az N-csoportban
November 11., Hamburg 
19.00: Németország–Magyarország
November 14., Miskolc
18.00: Magyarország–Portugália
November 17., Miskolc 
18.00: Magyarország–Dánia
Február 10.
Magyarország–Németország
Február 13.
Portugália–Magyarország
Február 16.
Dánia–Magyarország

Az Eb-selejtező csoportjai
I-csoport: Törökország, Montenegró, Lengyelország, Izrael
J-csoport: Spanyolország, Csehország, Horvátország, Bulgária
K-csoport: Olaszország, Szlovénia, Lettország, Ausztria
L-csoport: Szerbia, Görögország, Szlovákia, Hollandia
M-csoport: Franciaország, Nagy-Britannia, Ukrajna, Luxemburg
N-csoport: Németország, Magyarország, Portugália, Dánia

 

Legfrissebb hírek

Takács-Kiss Virág: Nem elégszünk meg a langyos vízzel!

Kosárlabda
2026.09.29. 09:19

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Lovrencsics Balázs: Sosem voltam elájulva magamtól; Juhász Dorka: Büszkék lehetünk

Minden más foci
2026.09.12. 23:18

Völgyi Péter: Nagyon elégedettek vagyunk a szerepléssel

Kosárlabda
2026.09.12. 09:53

Olvasóinknál Lelik Réka volt a magyar válogatott legjobb játékosa a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 09:47

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58

Juhász Dorka: Túlszárnyaltuk az elvárásokat

Kosárlabda
2026.09.11. 16:12