Liverpool: Zökkenőmentesen sikerült beilleszkednem – Klopp

2016.05.14. 16:09
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a West Bromwich Albion elleni bajnoki mérkőzése előtti sajtótájékoztatóján csapata elszalasztott lehetőségeit siratta, illetve a jövőre is kitért.

„Nem tudom, hogy képes lettem volna-e jobb kapcsolatot kiépíteni a klubbal, a játékosokkal és a szurkolókkal. Zökkenőmentesebben sikerült a beilleszkedésem, mint ahogy azt reméltem, ennek ellenére a bajnokságban szerezhettünk volna több pontot is. Ha megnézem, milyen szoros a bajnoki tabella (a Liverpool hat ponttal van a negyedik Manchester City mögött – a szerk.), elgondolkozom azon, hol lehetnénk, ha három vagy négy ponttal többet szereztünk volna.”

„Jobb lehetett volna a szezonunk, de így sem rossz. Bejutottunk az El döntőjébe, meglátjuk, az hogyan sikerül. Ebben az idényben nem volt lehetőségünk arra, hogy bajnokok legyünk. Arra talán volt esélyünk, hogy a legjobb négy között fejezzük be a bajnokságot, de a tengernyi mérkőzés és a rengeteg sérült miatt nem tudtunk elegendő pontot gyűjteni.”

„Ha nem tudsz bekerülni a legjobb négy csapat közé, attól még fejlődnöd kell, és éppen ez az, amit mi megpróbálunk. A jelenlegi idény összes tapasztalatát be kell építenünk a következő szezonban. Remek a hangulat a Liverpool körül, ez optimistává tesz.”

A Liverpool vasárnap délután a West Bromwich Albion ellen lép pályára a Premier League 38. fordulójában.

Legfrissebb hírek

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
20 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik