Wales: a szövetségi kapitányt nem engedik el a PL-csapathoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.02. 19:18
A Walesi Labdarúgó-szövetség (FAW) visszautasította a Hull City ajánlatát: az angol élvonalbeli klub a megüresedett menedzseri posztra szerette volna szerződtetni Chris Coleman szövetségi kapitányt.

Coleman a nyári Európa-bajnokságon elődöntőbe vezette a válogatottat, ami nagy meglepetés volt, főleg azután, hogy Walesnek 1958 óta ez volt az első komoly nemzetközi tornája. A brit média arról cikkezett, hogy Coleman veszi majd át Steve Bruce múlt hónapban megüresedett helyét a Hull kispadján.

A FAW a honlapján megerősítette, hogy a klub hivatalosan is megkereste őket az ügyben.

„A találgatások elkerülése végett közöljük, hogy elutasítottuk a megkeresést. Az FAW minden munkatársa a következő kihívásra, a vb-selejtezőkre koncentrál” – közölte a szövetség.

A 46 éves Coleman az angol Fulham és Coventry City, valamint a spanyol Real Sociedad és a görög Larissza vezetőedzője volt azt megelőzően, hogy 2012-ben átvette Wales válogatottjának irányítását. Májusban kétéves szerződést írt alá szövetséggel, akkor azt vállalta, hogy a vb-selejtezők végéig irányítja a válogatottat. Wales szeptember 5-én Moldova ellen kezdi a kvalifikációs sorozatot Cardiffban.

Az olasz La Gazzetta dello Sport információi szerint Gianfranco Zola, Roberto Martínez és Bob Bradley esélyes a Hull City menedzseri posztjára.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
18 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
21 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
23 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik