MU: a szélső nem hátrál meg, megvalósítja az álmát

MTI MTIMTI MTI
2016.11.10. 14:12
Henrih Mhitarjan megvalósítaná álmát, s mindent elkövet a kezdőcsapatba kerülésért a Manchester United labdarúgócsapatánál.

„Hosszú utat jártam be azért, hogy a Manchester Unitedben játszhassak, semmi sem akadályozhat meg abban, hogy megvalósítsam az álmomat. Nem hátrálok meg” – nyilatkozta eltökélten az örmény támadó, aki az eddiginél komolyabb szerepet szeretne játszani az együttesben.

A 27 esztendős Mhitarjan a nyáron igazolt a Manchester Unitedbe, ám combsérülés hátráltatta abban, hogy segítségére legyen a hullámvölgyben lévő csapatának. Idénybeli hat mérkőzéséből ötször csereként állt be a Unitedbe, amely 11 fordulót követően 18 ponttal a hatodik helyen áll a Premier League-ben, hátránya nyolc pont az éllovas Liverpoollal szemben. A válogatott mérkőzések miatti szünet után, jövő szombaton a manchesteri együttes hazai pályán a tabellán negyedik Arsenal ellen kezdheti meg a felzárkózást.

„Igaz, hogy eddig kevés időt töltöttem a pályán, de nem adom fel, erőt gyűjtök, hogy elérjem a célomat” – fejtette ki Mhitarjan, aki az UNICEF jószolgálati nagykövete lett hazájában.

Mhitarjan csapattársa, Zlatan Ibrahimovic szerdán kijelentette: biztos abban, hogy a „vörös ördögök” megnyerik a bajnokságot.„Hosszú utat jártam be azért, hogy a Manchester Unitedben játszhassak, semmi sem akadályozhat meg abban, hogy megvalósítsam az álmomat. Nem hátrálok meg” – nyilatkozta eltökélten az örmény támadó, aki az eddiginél komolyabb szerepet szeretne játszani az együttesben.

A 27 esztendős Mhitarjan a nyáron igazolt a Manchester Unitedbe, ám combsérülés hátráltatta abban, hogy segítségére legyen a hullámvölgyben lévő csapatának. Idénybeli hat mérkőzéséből ötször csereként állt be a Unitedbe, amely 11 fordulót követően 18 ponttal a hatodik helyen áll a Premier League-ben, hátránya nyolc pont az éllovas Liverpoollal szemben. A válogatott mérkőzések miatti szünet után, jövő szombaton a manchesteri együttes hazai pályán a tabellán negyedik Arsenal ellen kezdheti meg a felzárkózást.

„Igaz, hogy eddig kevés időt töltöttem a pályán, de nem adom fel, erőt gyűjtök, hogy elérjem a célomat” – fejtette ki Mhitarjan, aki az UNICEF jószolgálati nagykövete lett hazájában.

Mhitarjan csapattársa, Zlatan Ibrahimovic szerdán kijelentette: biztos abban, hogy a „vörös ördögök” megnyerik a bajnokságot.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21