PL: Gary Neville szerint ez a csapat lesz a bajnok

2016.11.11. 17:33
Gary Neville, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United korábbi játékosa szerint a Chelsea és a Liverpool küzdhet meg a bajnoki címért a 2016–2017-es szezonban.

„Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy a Chelsea és a Liverpool közül kerül ki a bajnok, hiszen nekik az európai színtéren nem kell helytállniuk. Mindkét csapat magabiztos, és több idejük is van egy-egy mérkőzésre felkészülni, mint azoknak az együtteseknek, amelyek vagy a Bajnokok Ligájában, vagy az Európa-ligában szerepelnek.”

Neville hozzátette, hogy ha döntenie kellene a két gárda között, akkor talán a Chelsea-t nevezné meg, majd természetesen kitért a Manchester Unitedra is.

„Az elkövetkező hónapokban jelentős javulást kellene mutatni a Unitednek. Még nem kovácsolódott össze a csapat” – mondta a Metrónak.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
14 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
17 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34