PL: Mourinhót eltiltották, a WHU ellen nem lesz ott a kispadon

MTI MTIMTI MTI
2016.11.30. 19:32
Egymeccses eltiltással sújtották José Mourinhót, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzserét, miután a játékvezető elküldte őt a kispadtól a West Ham United elleni vasárnapi bajnokin.

A portugál szakembert azt követően büntette meg a találkozón bíráskodó Jonathan Moss, hogy túl hevesen reklamált Paul Pogba műesésért kapott sárga lapja után, és egy vizespalackot is elrúgott. Az eltiltás mellett 16 ezer font (5.8 millió forint) pénzbírságot is kiszabott rá szerdán az angol szövetség (FA).A portugál szakembert azt követően büntette meg a találkozón bíráskodó Jonathan Moss, hogy túl hevesen reklamált Paul Pogba műesésért kapott sárga lapja után, és egy vizespalackot is elrúgott. Az eltiltás mellett 16 ezer font (5.8 millió forint) pénzbírságot is kiszabott rá szerdán az angol szövetség (FA).

Mourinho éppen a West Ham ellen bűnhődik meg indulataiért, ugyanis este a Ligakupa negyeddöntőjében ismét összecsap a két gárda. A „vörös ördögök” szakvezetőjének nem ez az első büntetése eben az idényben: november elején szintén egy mérkőzést kellett kihagynia, miután a Burnley elleni mérkőzés félidejében az öltözőfolyosón egy tizenegyest kért számon hevesen a bírón.

A Manchester United 13 forduló után 20 ponttal a 6. helyen áll a Premier League-ben, hátránya 11 pont az éllovas Chelsea mögött.

 

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
23 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
23 órája

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:05

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02
Ezek is érdekelhetik