Dr. Szekeres Diána: A sportban a gyermekek biztonságát nem lehet tovább halogatni – jogszabályi garanciák kellenek

–Az elmúlt hetekben a Nemzeti Sport több oldalról is körbejárta a sporton belüli fizikai és lelki bántalmazás kérdését. Előbb dr. Gál Andrea szociológussal és dr. Lénárt Ágota sportpszichológussal a jelenség társadalmi és pszichológiai hátterét vizsgáltuk, majd Csabai Edvinnel, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatójával az edzői szakma felelősségéről beszélgettünk. Most a jogi megközelítés következik. Miért kell a safeguarding ügyét jogszabályi szinten is rendezni?
–Azért, mert a gyermekek, a fiatal sportolók és a sportszakemberek védelme nem építhet pusztán a jó szándékra, az egyéni elhatározásra vagy a sportszervezetek sokszor teljesen eltérő belső gyakorlatára. Olyan rendszerré kell válnia, amelyben minden érintett pontosan tudja, milyen kötelezettségei vannak, hová fordulhat probléma esetén, ki fogadja a jelzést, ki vizsgálja ki az ügyet, és milyen következményei lehetnek a szabályszegésnek

. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen működő Gyermek-, Ifjúság- és Sportszakembervédelem kutatócsoport, a GYISZVÉD négy éve dolgozik ezen a területen. Tapasztalataink alapján Magyarországon jelenleg nincs egységes, a sport sajátosságaira épülő sportolóvédelmi rendszer. A jogalkotásnak ezt a hiányt kellene megszüntetnie, méghozzá mielőbb.

–A közelmúltban a Győri Diák Röplabda Club elnökét is többrendbeli kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították meg, miután több szülő panaszt tett a fiatal sportolók állítólagos megalázása és bántalmazása miatt. A nyilvánosságra került ügyben hatósági eljárás is indult. Ez a szülők legnagyobb félelme – valljuk meg – pláne, amikor azt hiszik, hogy biztonságos közegben van a gyermekük. Mit mutat meg egy ilyen eset a sportjogász szemével?
–Mindenekelőtt fontos hangsúlyozni, hogy egy folyamatban lévő ügyben nem feladatunk előre megítélni a történteket, és a büntetőjogi felelősségről kizárólag az arra jogosult hatóságok és bíróságok dönthetnek. Ugyanakkor az ilyen esetek ismételten rámutatnak arra, hogy a sportolók védelmét nem lehet kizárólag a büntetőjogi felelősségre vonásra építeni. A safeguarding a büntetőjogi felelősségre vonás mellett a megelőzést, a jelzések fogadását és a beavatkozást is szolgálja.

„Korábbi szexuális zaklatások jégkorongban és futballban és jogerős büntetésük”

–A sportjogi szaklapban megjelent, ijesztőnek tűnő bírósági esetek is azt mutatják, hogy a sport sajátos közegében különösen összetett lehet a felelősség megítélése. Melyek a legfontosabb tanulságok?
–A Sportjog folyóirat egyik korábbi számában egy jégkorongedző ügyét vizsgáltuk, amelyben a sportszakember több alkalommal, a nevelése és felügyelete alatt álló kiskorú lányokkal szemben követett el szexuális visszaélést. Az ügyben jogerősen négy év hat hónap szabadságvesztést és tíz év sportedzői eltiltást szabtak ki. Egy másik lapszámban egy utánpótlás-labdarúgóedző ügyét dolgoztuk fel, aki három, felügyeletére bízott kisfiú sérelmére követett el szexuális bűncselekményeket. A jogerős ítélet hét év szabadságvesztés és hét év közügyektől eltiltás lett. Az esetek azt mutatják, hogy az edzői pozíció különleges bizalmi és felelősségi viszonyt jelent. A büntetőjogi felelősség utólagos megállapítása önmagában nem elegendő: a veszélyeztető magatartást időben fel kell ismerni, és intézményi garanciákkal kell biztosítani a biztonságos sportközeget.

–A karateedzéseken alkalmazott testi fenyítésről szóló kúriai döntés különösen érdekes a sport sajátosságai miatt. Hiszen az edzőnek bizonyos sportágakban, a tornában például szüksége lehet fizikai kontaktusra, akár a sportoló testi épségének védelmében is. Hol húzódik ez az érzékeny határ?
–A Kúria álláspontja szerint a sporttevékenység, illetve a sportág sajátosságai nem teszik jogszerűvé a testi fenyítést. A vizsgált esetben az edző a kiskorú sportolót olyan fizikai behatásoknak tette ki, amelyek sérülést okoztak. A bíróság értékelte a sportág jellegét és a felkészítés módját, ugyanakkor világossá tette: a sporttevékenység nem ad általános felhatalmazást a testi sértésre. A tornában vagy a küzdősportokban léteznek szakmailag indokolt fizikai beavatkozások, amelyek a sportoló biztonságát szolgálják, a testi épségük védelme a cél. A szükséges edzői segítségnyújtást ugyanakkor nem szabad összekeverni a bántalmazással. Világos szakmai és jogi standardokra van szükség, amelyek meghatározzák a megengedhető beavatkozás határait. A sportág sajátosságai nem írhatják felül a gyermek testi és lelki integritásának védelmét.

„A képzés önmagában nem védelem”

–Magyarországon 2024-ben jogszabályi szinten is megjelent a kiskorúakkal foglalkozó sportszakemberek gyermekvédelmi továbbképzési kötelezettsége. Miért nem elegendő ez önmagában?
–Fontos előrelépésnek tartjuk, hogy a gyermekvédelmi képzés bekerült a Sporttörvénybe, hiszen ezáltal megindult egy gyakorlati munka is. Ugyanakkor a képzés csak egyetlen eleme lehet egy komplex rendszernek. A képzés tartalma, módszertana, gyakorisága és a megszerzett tudás ellenőrzése egyaránt fontos. Nem válhat olyan adminisztratív kötelezettséggé, papírmunkává, amelyet valaki egy aláírással vagy igazolással letud. A megelőzés, a képzés, a bejelentési lehetőségek, az intézményi felelősség és a független szakmai kontroll csak együtt tudnak hatékony rendszert alkotni. Egyetlen képzés vagy etikai kódex nem helyettesítheti ezt.

–Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társaságának sportigazgatója az előző interjúnkban úgy fogalmazott: sokáig nem volt egyértelmű, ki oktat, ki ellenőriz, ki kérhet számon, és mi történik akkor, ha valaki nem teljesíti az előírásokat. A TF által kidolgozott koncepció éppen erre adhat választ?
–Igen, pontosan ezekre a hiányosságokra kerestünk választ a kutatásunk során. Egy működő rendszerben világosan el kell különülnie a megelőzés, a képzés, a jelzésfogadás, a kivizsgálás és a jogkövetkezmények alkalmazásának. Nem elegendő gyermekvédelmi szabályzatot előírni: meg kell határozni a minimumkövetelményeket, az ellenőrzés módját és a mulasztás következményeit is. A kutatásban részt vevő szakemberek jelentős tudományos és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a sportbeli safeguarding és gyermekvédelem területén, amely hozzájárulhat a jövőbeni intézményi és szakmai keretek kialakításához. A Magyar Edzők Társaságával (MET) is már kialakult szakmai együttműködésünk ezen a területen. A MET biztosította a képzések szervezeti és technikai hátterét, míg a képzések szakmai tartalmát és megtartását kutatóként, saját szakmai minőségünkben végeztük. A sportról szóló 2004. évi I. törvény 11/A. § (11) bekezdése alapján a tizennyolcadik életévét be nem töltött sportolókat felkészítő edzői tevékenységet végző sportszakemberek számára évente kötelező gyermekvédelmi és kommunikációs továbbképzésen oktatóként többek között magam is részt vettem. Egyetlen év alatt a MET-tel együttműködésben 2024-ben, több, mint hatezer, 2025-ben közel hétezer edző, míg eddig 2026-ban 5.500 edző képzésében vettünk részt oktatóként. A Magyar Kézilabda Szövetség esetében 2025-ben 9 helyszínen, különböző szinteken 1851 edzőt képeztünk. A Magyar Karate Szövetségnek és a Magyar Lovassport Szövetségnek is külön tréningfoglalkozást tartottunk az adott témakörben. Ez a gyakorlati tapasztalat megfelelő intézményi keretek között egy országosan egységes sportolóvédelmi rendszer alapját is képezhetné.

„Nem egy külföldi modellt kell lemásolni”

–Milyen nemzetközi példák szolgálhatnak alapul a magyar szabályozás kialakításához?
–Nem az a legfontosabb kérdés, hogy melyik ország gyakorlatát vegyük át teljes egészében, hanem az, hogy az egyes országokból mely intézményi elemeket lehet a magyar sportrendszer sajátosságaihoz igazítani. Egy hibrid, több modell előnyeit ötvöző magyar sportolóvédelmi rendszerben gondolkodunk. Országos koordinációra, kockázatelemzésre és rendszeres visszacsatolásra is szükség van. A safeguarding nem egyszeri intézkedés, hanem folyamatosan működtetendő szervezeti és szakmai kultúra.

„A gyermekvédelem és a szakembervédelem nem állnak egymással szemben”

–A gyermek- és szakembervédelem kifejezést következetesen együtt használják. Miért fontos, hogy a tisztességesen dolgozó edzők és sportszakemberek jogbiztonsága is része legyen a rendszernek?
–Mert a két cél nem áll szemben egymással, hanem ugyanannak a rendszernek a két alapvető pillére. A gyermekek védelme elsődleges szempont, de a tisztességesen dolgozó sportszakemberek jogbiztonságát is garantálni kell. A megalapozatlan vádak, a tisztázatlan eljárások és a kiszámíthatatlan következmények nem szolgálják sem a sportolók, sem az edzők érdekeit. Egy jól működő safeguarding-rendszerben minden bejelentést komolyan kell venni, de az ügyeket megfelelő eljárásrend szerint, pártatlanul és szakmailag megalapozottan kell kivizsgálni. A gyermekek biztonságát és a sportszakemberek tisztességes eljáráshoz való jogát egyszerre kell garantálni. Ez nem kompromisszum, hanem a jogállami működés alapkövetelménye.

–Ha egyetlen üzenetet kellene megfogalmaznia a magyar sport döntéshozói számára, mi lenne az?
–A gyermekek, a fiatal sportolók és a sportszakemberek biztonságát nem lehet tovább halogatni. A safeguarding nem adminisztratív kötelezettség, nem egy újabb dokumentum, amelyet el kell helyezni egy sportszervezet irattárában, hanem egy működő, számonkérhető rendszer. A sportnak óriási nevelő és közösségteremtő ereje van. Ezt az értéket azonban csak akkor tudjuk megőrizni, ha minden résztvevő számára biztonságos környezetet teremtünk. A kutatás, a szakmai tapasztalat és a nemzetközi példák már rendelkezésre állnak. Most az a feladat, hogy ezekből a jogalkotóval együttműködve olyan magyar rendszert építsünk, amelyben a gyermekek védelme nem csupán elvárás, hanem ténylegesen érvényesülő garancia. Mert az eredményesség nem lehet fontosabb azok biztonságánál, akikért a sport egyáltalán létezik.