Pool: Meg akartam ütni magam, amiért nem igazoltam át – Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.19. 11:46
null
Jürgen Klopp elég dühös volt magára Mané elszalasztása miatt (Fotó: Reuters)
Jürgen Klopp nagyon mérges volt magára, amiért még a Dortmund labdarúgócsapatának edzőjeként nem szerezte meg Sadio Manét. Liverpoolban már nem követte el ugyanezt a hibát.



Jürgen Kloppnak 2014-ben lehetősége volt átigazolni Sadio Manét, ám nem élt a lehetőséggel, és a szenegáli támadó a Red Bull Salzburgtól végül a Southamptonhoz szerződött. A Liverpool menedzsereként 34 millió fontért szerezte meg Manét idén nyáron, egy percet sem habozva.

„Sadio esete nagyon egyszerű volt, mivel Dortmundban nagy hibát követtem el azzal, hogy nem vittem a Borussiához – emlékezett vissza Klopp. – Beszéltünk. Szerintem mindenki tudja, hogy találkoztunk egymással, de végül nem éreztem azt, hogy meg kell szereznem. Három hónappal később már legszívesebben felpofoztam volna magam, tudtam, hogy ha legközelebb lehetőségem lesz rá, élnem kell vele. Szóval most nyáron nem volt nehéz a döntés. Nem tudom, korábban miért nem igazoltam át. Kedvelem a játékát, inkább érzésből cselekedtem. Dortmundban csak egy játékost vehettünk a posztjára, nem kettőt-hármat, szóval tökéletesen meg kellett felelnie.”

Mané eddig meghálálta a bizalmat, nagy szerepe van abban, hogy a Liverpool vezeti a Premier League tabelláját.

„Több ilyen hibát is elkövettem már életem során, de ha annak idején Dortmundba visszük, akkor most jóval drágábban tudta volna csak megszerezni a Liverpool, szóval összességében jól járt a Pool. Minél inkább belegondolok ebbe, annál inkább úgy érzem, hogy az volt az első liverpooli döntésem. Szép” – tette hozzá viccesen a német szakember.

Klopp aztán csak megszerezte Manét (Fotó: Reuters)
Klopp aztán csak megszerezte Manét (Fotó: Reuters)

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Erling Haalandtól várják a gólokat, de ez nem meglepő

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:49

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

Európai kézilabdaligák: több légiósunk is bajnoki ezüstérmes lett

Kézilabda
2026.05.31. 22:32
Ezek is érdekelhetik