Chelsea: John Terry a nyártól is kell, de nem játékosként?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.13. 21:14
A Times úgy tudja, a Chelsea vezetői egyértelművé tették John Terry számára, hogy nem kívánják meghosszabbítani a nyáron lejáró szerződését, játékosként ebben a szezonban számítanak rá utoljára, de keresnek neki méltó munkát a klubon belül.

Az angol lap azt is tudni véli, hogy John Terry jelezte a klubnak: nem áll szándékában távozásra kihasználni a téli átigazolási időszakot – noha Kínából remek ajánlatai vannak –, és a Chelsea-nél kívánja befejezni a szezont, annál a csapatnál, amelyet egy nagyon rövid nottinghami kitérőt leszámítva 1998 óta szolgál.

Terry álláspontja egyelőre nem ismert az esetleges nyári visszavonulásról, így az sem, kíván-e élni a klub által nyújtani szándékozott másik munkakörrel.

A Daily Mail ugyanakkor idézi a Chelsea kommunikációs vezetőjét, Steve Atkinst, aki szerint még nem zajlottak hivatalos tárgyalások a szerződéshosszabbításról, arra majd az idény egy későbbi pontján kerül sor.

A 36 esztendős Terryt ősszel több sérülés is hátráltatta, ebben a szezonban mindössze öt bajnokin lépett pályára.

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43

Szoboszlai nincs ott a legjobb nyolc játékos között a Premier League szavazásán

Angol labdarúgás
2026.05.14. 14:45

Arne Slot: Kerkez előtt ragyogó jövő áll, felért Robertson szintjére

Angol labdarúgás
2026.05.14. 12:05
Ezek is érdekelhetik