Anglia: eltörték a lábát, de nem ebből lett óriási balhé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.04. 18:01
Óriási balhéval indult a Portsmouth–Luton Town angol negyedosztályú bajnoki mérkőzés, miután a vendégek játékosára, Cameron McGeehanre úgy rácsúszott Michael Doyle, hogy eltört a lába. Ám nem emiatt akadt ki mindenki…

A becsúszás után egyértelmű volt, McGeehannél nagy a baj, a játékos mozdulni sem tudott – mint kiderült, eltört a lába.



A Portsmouth drukkerei azonban nem kegyelmeztek, elkezdték énekelni a „A ki…ott mentőautóval mész haza!” rigmust, és kinevették a fájdalmában a földet ütő játékost.



És most jön az a rész, ami kiverte a biztosítékot Angliában: a játékvezető azt hitte, a föld ütögetésével a játékos az őt szidó szurkolóknak akar üzenni, ezért felmutatta a földön szenvedő játékosnak a sárga lapot…



„Láttam már életemben egy-két meccset, de ennél gusztustalanabb viselkedést még soha. Egy fiatal, tehetséges srác szörnyű sérülést szenved, erre ez a reakció. Nem tudok erre mást mondani, undorító. A játékvezető ténykedését már inkább nem is kommentálnám…” – fakadt ki a találkozó után – érthetően – Nathan Jones, a Luton menedzsere.

Legfrissebb hírek

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.08.30. 10:18

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41
Ezek is érdekelhetik