Chelsea: 10 év, 374 meccs és 11 trófea után Kínába igazol a légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.06. 08:56
null
Mikel tizenegy trófeát nyert a Chelsea-vel (Fotó: AFP)
Távozik az angol élvonalbeli Chelsea-től John Obi Mikel, aki a kínai Tiencsin Tedához szerződik. A hírt a 29 éves nigériai középpályás jelentette be.

 

Mikel 2006-ban szerződött a londoni klubhoz, amelynek színeiben tíz év alatt 374 tétmérkőzésen lépett pályára, s tizenegy trófeát emelhetett a magasba. A 78-szoros válogatott Mikel – aki hazájával 2013-ban Afrika-kupa-aranyérmes lett – két bajnoki címet, egy-egy Bajnokok Ligáját és Európa-ligát, valamint négy FA-kupát, két Ligakupát és egy angol Szuperkupát nyert a „kékekkel”.

A középpályás a mostani idényben egyetlen percet sem töltött a pályán az új menedzser, Antonio Conte irányítása alatt. A Twitter-oldalán megjelent búcsúlevélben közölte, úgy érzi, itt az idő, hogy új kihívás után nézzen, ezért a fejlődő kínai élvonalba igazol. Mikel levelében visszaemlékezett chelsea-s éveinek legszebb pillanataira, valamint köszönetet mondott többek között Roman Abramovics tulajdonosnak, a klub alkalmazottjainak és a szurkolóknak is.



 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
19 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24