MU: ezért nem volt Paul Scholes a csapatkapitány

KISS ANDRÁS (MINDSET PSZICHOLÓGIA)KISS ANDRÁS (MINDSET PSZICHOLÓGIA)
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 10:10
null
Sir Alex Ferguson (balra) szerint Paul Scholesból nem lett volna jó csapatkapitány (Fotó: AFP)
Tizenhárom bajnoki első helyezés, öt FA-kupa serleg, négy Liga-kupa siker, s összességében harmincnyolc trófea a gyűjteménye a Manchester United egykori menedzserének, Sir Alex Fergusonnak. Huszonhat manchesteri éve alatt olyan játékosokat menedzselt, mint Eric Cantona, Ryan Giggs vagy Cristiano Ronaldo. Az 1999-es „triplázását” követően lovaggá ütötték, és irányítása alatt a Manchester United a világ egyik legnagyobb kereskedelmi márkájává nőtte ki magát. A Vezetés című könyvéből nemcsak a vezetőedzők okulhatnak, hanem valamennyien, akik csoportot igazgatnak vagy irányítanak, legyen szó vállalatról vagy iskolai osztályról. Könyvismertetőnk.

 

A legendás vezetőedzőt segítette a könyv megírásában a Sequoia Capital befektetési társaság elnöke, Sir Michael Moritz. Az iskoláit Oxfordban végző befektető olyan cégek kialakításában és megszervezésében segített, mint például az Apple, a Google, a YouTube vagy az Airbnb. Ennél fogva a könyvben olyan témákkal is találkozhatunk, mint a hálózatépítés, az innováció, az adatfelhasználás és a globális piacon történő helyezkedés. Ugyanakkor Sir Alex Fergusontól megtudhatjuk: hogyan tartotta fenn többszörös bajnokok lelkesedését, hogyan választott csapatkapitányokat, vagy éppen miként kezelte az utánpótlás-hálózatot.

Fergie-fiókák és bölcs baglyok

Az edzőlegenda szerint ha céget vezetne,

MINDIG A LEGTEHETSÉGESEBB FIATALOK ÖTLETEIT HALLGATNÁ MEG,

hiszen ők látják legjobban az adott kor valóságát, és azt, mit hoz a holnap. A Manchester Unitednál a gyakorlatba is átültette ezt az ötletét: emlékezzünk csak a „Fergie-fiókákra”, akik között szerepelt David Beckham, Gary Neville, Ryan Giggs vagy Paul Scholes is. Ezek a játékosok meghatározó tagjai voltak például a '99-es triplázásnak, amikor a csapat megnyerte a bajnokságot, az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját is. Ferguson elmondása szerint a fiatalok sosem felejtik el azt a személyt vagy szervezetet, ahonnan első nagy lehetőségüket kapták, s ezt hűséggel fizetik majd vissza.

Nem is tévedett, hiszen számos egykori játékos került be a csapat edzői szervezetébe. Példaként felhozható Nicky Butt, aki a tartalékcsapatnál lett segédedző vagy Ryan Giggs, aki David Moyes segédedzőjeként dolgozott, majd a skót menedzser menesztése után, ha rövid időre is, de első számú edző lett. Ezzel a módszerrel biztosította a folytonosságot és a minőséget, hiszen ezek a játékosok pontosan tudták, mi a siker, és képesek is voltak az ahhoz szükséges tudást átadni.

Irányítás a pályán és a pályán kívül

Sir Alex többször megemlíti a könyvben, hogy szeretett minél több információt magáénaktudni a csapatról – legyen szó statisztikáról, kapcsolatokról, időjárásról és mezválasztásról –,de nem akart mindent befolyásolni. Szerinte jelentős különbség van irányítás és hatalom között. Hiszen bármely csoport vezetőjének általában jelentős hatalom van a kezében, amivel könnyen vissza is élhet. A hatalommal való visszaélés pedig maga után vonja, hogy a vezető a félelem vagy a megfélemlítés eszközével irányítja a csoportot. Az idő múlásával az edzőlegenda is megtanulta, hogyan tartsa kordában a dühét.

Persze irányítani nemcsak a partvonal mentén, hanem a pályán belül is szükséges, ami a csapatkapitány feladata. A fociban a menedzserek számára a

CSAPATKAPITÁNY OLYAN, MINT EGY CÉGNÉL AZ ÜZLETÁGVEZETŐ VAGY EGY LEÁNYVÁLLALAT IGAZGATÓJA.

Ő felel azért, hogy a szervezet által kitűzött célokat mindenképpen megvalósítsák. Az edzőlegenda ismerteti is azt a három fő erényt, amely alapján a csapat kapitányait kiválasztotta, s ami miatt nem lett az például Paul Scholes. Az első erényszerintaz adott személyben legyen meg a vágy, hogy a pályán az élre álljon. Másodszor, olyan embernek kell lennie, aki képes átadni az edző érzéseit a többi játékosnak. Végső sorban pedig a többiek felnéznek rá mint vezetőre, s követik az utasításait.

Innováció és adatfeldolgozás

Ferguson folyton követte a trendeket, és mindig is próbálta az innovatív elemeket beépíteni a felkészülésekbe és a mérkőzésekben egyaránt. Már első klubjánál, az East Stirlingshire-nél ügyelt a játékosok táplálkozására, míg az angol elitklubok csak az 1990-es évektől ismerték fel a helyes étrend jótékony hatásait. A Manchester Unitednál is az 1990-91-es bajnokságtól kezdve vették komolyan az étkezést, amely hatására a játékosok testzsírtömege 14-15százalékról 8százalékra esett vissza.

Az 1990-es években a Manchester United szürke mezt viselt az idegenbeli mérkőzésein. A Liverpooli Egyetem szemész szakorvosa, dr. Gail Stephenson hívta fel Sir Alex figyelmét arra, hogy a jellegtelen szín miatt a játékosok sokkal nehezebben veszik észre a társukat a pályán – akkoriban öt mérkőzésből négyet elveszített a csapat. A fanatikus szakorvos javaslatára megváltoztatták a csapat idegenbeli mez színét, és elkezdték nyerni a meccseket.

Akik csodálják a legendás edző évtizedeken át tartó megújulását, kíváncsiak pályafutása titkaira, vagy jobb vezető kíván lenni a mindennapokban, azoknak a Vezetés című könyv egyaránt megkerülhetetlen olvasmánynak számít.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik