MU: Schweinsteiger Nikolicsékhoz igazol – hivatalos

2017.03.21. 10:10
null
A Manchester United megerősítette, Bastian Schweinsteiger a Chicagóhoz szerződik (Fotó: manutd.com)
Az angol élvonalbeli Manchester United hivatalos honlapján bejelentette, Bastian Schweinsteiger az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő, Nikolics Nemanját is foglalkoztató Chicago Fire-ben folytatja pályafutását.

A „vörös ördögök” közleménye szerint a két klub megegyezett egymással a világbajnok német középpályás átigazolásáról, csak az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatok vannak hátra, illetve a futballista vízumengedélyére kell várni.

„Szomorú vagyok, mert számos baráttól kell elköszönnöm, de hálás vagyok a Manchester Unitednek, hogy lehetőséget adott nekem, hogy kipróbáljam magam a Chicago Fire-nél – idézi a United honlapja a 32 esztendős játékost. – Élveztem a munkát, a legjobbakat kívánom a menedzsernek, a játékosoknak és a szakmai stábnak. A United-szurkolóknak kifejezetten nagy hálával tartozom. Örülök, hogy részese lehettem az FA-kupa-győzelemnek. Számomra most jött el az idő, hogy új fejezetbe kezdjek Chicagóban.”

A 121-szeres német válogatott játékos 2015-ben a Bayern Münchentől szerződött a Manchester Unitedhez, első szezonjában 31 tétmérkőzésen kapott lehetőséget Louis van Gaaltól, a mostani idényben José Mourinho csupán négy találkozón küldte pályára.


Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11