Liverpool: Klopp bejelentette a hírt, amitől mindenki tartott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.07. 13:56
null
Vége Sadio Mané szezonjának (Fotó: AFP)
Szomorú napra ébredtek az angol élvonalbeli Liverpool labdarúgócsapatának drukkerei: Jürgen Klopp menedzser a péntek délelőtti sajtótájékoztatón bejelentette, hogy ebben a szezonban már nem léphet pályára a „vörösök” kulcsembere, Sadio Mané.

 

 

Mané az Everton elleni múlt hétvégi hazai Merseyside-derbi (3–1) második félidejében sérült meg, le kellett cserélni és már a Bournemouth elleni hétközi bajnokit (2–2) is kihagyta. Jürgen Klopp pedig megerősítette: szinte biztosan nem játszhat már ebben a szezonban. „Nagy valószínűséggel műtétre van szüksége, az időpontját még nem tudjuk. Az már biztos, hogy az idényben nem léphet többet pályára. Erre számítottam, amikor visszanéztem a felvételeket. A szezonnak hamarosan vége, legalább lesz egy hosszabb pihenője, hogy felkészüljön a következő évadra – ez az egyetlen pozitívum.”

A szenegáli válogatott középpályás kulcsszerepet vállalt a Liverpool idei bajnoki menetelésében: 27 Premier League-meccsen 13 gólt és 6 gólpasszt jegyzett – a hátralévő fordulókban rettentően hiányozhat a bronzéremért küzdő „vörösöknek”.

Nemcsak Mané miatt főhet a feje Jürgen Kloppnak a szombati, Stoke elleni idegenbeli bajnoki előtt. Philippe Coutinho betegséggel bajlódik, a német menedzser szerint csak holnap dől el, hogy a brazil pályára léphet-e. Továbbá másik két középpályás, Adam Lallana és Jordan Henderson játéka is kérdéses.

A jelenleg a harmadik helyen álló Liverpool két ponttal előzi meg a Manchester Cityt, de riválisa egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38