Chelsea: Diego Costa 90 millióért Kínába szerződik – sajtóhír

2017.05.04. 11:24
null
Diego Costa Kínába megy? (Fotó: AFP)
Spanyol médiaértesülés szerint Diego Costa, az angol élvonalbeli Chelsea labdarúgója megegyezett a Tiencsin Csüancsiennel, így a nyáron Kínába szerződik.

 

Az El Larguero információja szerint Diego Costa múlt pénteken egy londoni étteremben ügynökével, Jorge Mendessel és a Tiencsin négy képviselőjével találkozott, hogy megbeszéljék a szerződés részleteit.

Úgy tudni, a 28 esztendős spanyol válogatott csatár évente 30 millió eurónak megfelelő összeget kereshet a kínai együttesnél, amelynek vezetőedzője a 2006-ban világbajnoki címet szerző Fabio Cannavaro, valamint soraiban tudja – többek között – Alexandre Patót és Axel Witselt is.

A Chelsea állítólag közel 90 millió eurót kap a brazil származású futballistáért, aki a Premier League-ben 86 bajnoki találkozón 51-szer talált be. A londoni klub az átigazolási díjból könnyen pótolhatja Costát, állítólag Álvaro Morata, a Real Madrid támadója is a jelöltek között van.

A Tiencsin hét fordulót követően tíz ponttal a kilencedik helyen áll a tizenhat csapatos kínai élvonalban.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37