Anglia: nem vált edzőt a Premier League újonca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.06. 09:47
null
David Wagner lojális marad a Huddersfieldhez (Fotó: AFP)
Bár David Wagner kapott néhány érdekes ajánlatot, végül mégis úgy döntött, marad eddigi klubjánál, az angol élvonalba frissen feljutott Huddersfield Town labdarúgócsapatánál.

 

A klub felemelkedésében komoly szerepet játszott a német-amerikai menedzser, aki a Mainz és Schalke csatáraként játszott annak idején a Bundesligában (a gelsenkircheniekkel 1997-ben UEFA-kupát nyert), nyolcszor az amerikai válogatottban, majd a Borussia Dortmund második csapatánál kezdte el az edzői munkát, onnan érkezett Angliába 2015 novemberében.

A Huddersfield akkor már negyedik éve a bennmaradásért küzdött a Championshipben, a 24 csapatos bajnokságban sorrendben a 19., a 17., a 16., majd Wagnerrel a 19. helyet csípte meg. Tavaly nyáron aztán a klub 11 új játékost igazolt, a menedzser összerakta az együttest, amely az alapszakaszban az 5. lett, majd a playoffban előbb a Sheffield Wednesdayt, majd a Readinget is tizenegyesekkel verve – 1972 óta először – feljutott az élvonalba.

„Ügyfelem kapott néhány nagyon érdekes ajánlatot, de miután biztató beszélgetést folytatott a klub tulajdonosaival, úgy döntött, lojális marad és folytatja a munkát” – nyilatkozta Marc Kosicke, Wagner ügynöke.

A hírek szerint az edzőt a Wolfsburg és a Leverkusen is szívesen látta volna a kispadján, a Bild egy hete azt írta, éppen azért nem hozta meg a végleges döntését, mert foglalkoztatta a váltás lehetősége.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
5 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
19 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
21 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik