Anglia: „Sokat tanultam tőle” – visszavonul Bogdán mentora

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 15:01
Visszavonul az angol Wigan labdarúgócsapatának rutinos kapusa, Jussi Jääskeläinen, aki hat évig egy csapatban szerepelt Bogdán Ádámmal – a nemrég véget ért szezonban mindketten a másodosztályból búcsúzó együttes alkalmazásában álltak.

Véget ért a játékoskarrierem, nem folytatom tovább. Eljött az ideje, hogy a felhalmozott tapasztalatokat továbbadjam – mondta Jussi Jääskeläinen az Ilta-Sanomillének. – Mindig keményen dolgoztam a kitűzött céljaimért. Néha szerencsém is volt, ráadásul nagyon jó edzőkkel dolgozhattam együtt.”Véget ért a játékoskarrierem, nem folytatom tovább. Eljött az ideje, hogy a felhalmozott tapasztalatokat továbbadjam – mondta Jussi Jääskeläinen az Ilta-Sanomillének. – Mindig keményen dolgoztam a kitűzött céljaimért. Néha szerencsém is volt, ráadásul nagyon jó edzőkkel dolgozhattam együtt.”

A 42 éves kapus 15 évet töltött a Bolton Wanderesnél, amelynek színeiben több mint 500 tétmeccsen szerepelt. 2012-ben a West Hamhez igazolt, majd három szezon után a londoni csapatot a Wiganre cserélte. A Boltonnál öt évig volt riválisa Bogdán Ádám, majd a Wigannél is csapattársak voltak a nemrég befejeződött idényben.

„Sokat dolgoztunk már együtt. Rengeteget tanultam tőle eddig is, s még most is ezt teszem. Nagyon élvezem a közös munkát vele” – dicsérte kollégáját Bogdán Ádám, miután tavaly ősszel a Wiganhez igazolt.

Jääskeläinen már megszerezte az UEFA B-licencet, és várhatóan edzői karrierbe kezd.

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik