Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2026.10.16. 13:09
Fotó: Getty Images
Minden jelentős trófeát megnyert pályafutása során Pedro Rodríguez, aki a visszavonulása után a Mundo Deportivónak beszélt a Barcelonánál töltött időszakról, valamint arról, hogy mit tanult Angliában és Olaszországban.

Nem a legjobb napot választotta Pedro a visszavonulása bejelentésére. A 65-szörös spanyol válogatott szélső október 7-én jelentette be, hogy befejezi a profi futballt, nem egészen egy nappal azután, hogy egykori csapattársa, Lionel Messi Benin ellen elbúcsúzott az argentin válogatottól. A nemzetközi sportsajtó alig foglalkozott a hírrel, érthető módon minden a nyolcszoros aranylabdás klasszis Buenos Aires-i fellépéséről szólt. 

Pedig a 39 éves spanyol futballista pályafutása során minden fontosabb trófeát megnyert. A válogatottal világ-és Európa-bajnok lett, a Barcelonával nyert öt bajnoki címet, három BL-t, három Király-kupát és két klub vb-t, a Chelsea-vel pedig diadalmaskodott a Premier League-ben, az FA-kupában és az Európa-ligában. A legtöbb fiatal futballista alighanem szó nélkül aláírna hasonló karriert. Az utóbbi öt évben Olaszországban, a Lazióban játszott, ám úgy érezte, eljött a búcsú ideje. Lett volna rá lehetősége, hogy pár évig gyengébb ligákban játsszon levezetésképp, ám ilyesmi meg sem fordult a fejében. 

„Sosem jutott eszembe ilyesmi, mindig Európában, a legjobb klubokban akartam futballozni – mondta a Mundo Deportivónak adott interjúban. – Már gyerekkoromban is azt mondtam, hogy ha nem tudok ezen a szinten játszani, akkor felteszem a kezem, és befejezem. Az utóbbi években erőnlétileg már nehezen bírtam, de ez az élet törvényszerűsége. Jönnek a húsz-huszonöt éves erőtől duzzadó fiatalok. A gyerekeim, a párom, a szüleim, a barátaim azt szerették volna, hogy folytassam, de be kellett látnom, hogy ideje lezárni a pályafutásomat.”

Tenerifén született, onnan került a Barcelona akadémiájára, a La Masiára, és az interjúban elismerte, hogy Andrés Iniestához hasonlóan ő is rengeteget sírt, és sokszor könyörgött az édesapjának, hogy vigye haza onnan. Végül kitartott, és fontos játékosa lehetett a korszak, és a futballtörténelem meghatározó csapatának, a Josep Guardiola irányította Barcelonának. Sőt, a 2011-es, Manchester United ellen 3–1-re megnyert BL-döntőben ő szerezte a katalánok első gólját a Wembley-ben. Kassai Viktor vezette azt a finálét, Pedro pedig most elmondta, milyen beszélgetés zajlott le közte és Pep Guardiola között néhány nappal a találkozó előtt. 

„Nagyon sok jó tanáccsal ellátott, egyike voltam azoknak, akiket a szárnyai alá vett, hogy minél jobb futballistát faragjon belőlünk – folytatta. – Azt hiszem elsősorban ezt látta meg bennem, hogy hajlandó vagyok mindent megtenni azért, hogy sikeres futballista legyek, és mindig hittem az elképzeléseiben. A Wembley-ben játszott döntő előtti hétfőn behívott az irodájába, és megkérdezte inkább izgatott vagyok vagy félek a mérkőzéstől. Elmondtam, mennyire várom, ő pedig elárulta, hogy kezdő leszek, majd vázolta, mit vár tőlem. Mindig tudta, hogyan motiváljon. De mindenki sokat segített. Olyan legendák voltak a keretben, mint Carles Puyol, vagy Xavi. Ő mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek. Thierry Henry is sok tanácsot adott. Lionel Messi akkoriban még fiatal volt, és nem volt annyira meghatározó vezéregyéniség a pályán kívül, mint később. Fantasztikus hangulat uralkodott akkoriban az öltözőben. Mindenki tudta a dolgát, és senkinek az egója nem írta felül a csapatérdeket. Akkoriban minden összeállt. Volt egy nagyszerű, maximalista edzőnk, sok tehetséges játékosunk, és Messi személyben nálunk játszott minden idők legjobb futballistája.”

Azt is elmondta, hogy szerinte a mostani Barcelona megismételheti a korábbi sikereket, ráadásul a jelenlegi csapat magja fiatalabb, mint ők voltak akkoriban. Végül kitért arra is, hogy nehezen hagyta el a katalánokat, de a Chelsea-nél és a Laziónál is sokat tanult. 

„Angliában eltartott egy darabig, amíg hozzászoktam a fizikális, sok kontratámadásra épülő játékhoz – ismerte el. – Utána viszont nagyon élveztem, mert támadóként több terem volt. Olaszországban ezzel szemben sokkal taktikusabb, védekezőbb stílus fogadott, jóval nehezebb volt gólt szerezni. Ez megtanított, hogy a futballban nem elég a minőség, tudni kell alkalmazkodni a különböző játékstílusokhoz.”

 

Legfrissebb hírek

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
Tegnap, 8:42

Horváth Dominik: A saját részemet mindig beleraktam a pályafutásomba

Jégkorong
2026.10.13. 15:47

Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel

Légiósok
2026.10.13. 10:06

„Még a rúgásokat is méltósággal viselte” – Kassai Viktor Messiről

Minden más foci
2026.10.08. 09:16

Visszatekintés: Messi legfontosabb mérföldkövei a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 07:50

Visszavonult a Chelsea-ben és a Liverpoolban is megforduló olasz válogatott játékos

Angol labdarúgás
2026.10.07. 22:01

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Teljesen eltűnt a motivációja, visszavonul az 59-szeres válogatott védő

Minden más foci
2026.10.04. 07:37