Man. City: mexikói válogatott lehet a következő érkező – sajtóhír

2017.06.12. 15:10
null
Lozano a napokban szerezte meg első válogatott gólját (Fotó: AFP)
A Sky Sports úgy tudja, hogy a Premier League-ben szereplő Manchester City közel áll a mexikói Hirving Lozano szerződtetéséhez.

 

A Pachuca szélsőjét tavaly nyáron a városi rivális Manchester Uniteddel is szóba hozták, abból az üzletből azonban nem lett semmi végül. Az már valószínűnek tűnik, hogy Lozano a nyáron távozik csapatától, és bár a Manchester City közel áll a megegyezéshez a Pachucával, mexikói források úgy tudják, hogy a játékos rögtön két évre a holland PSV-hez kerül kölcsönbe.

A 21 esztendős Lozano az előző két szezonban 22 gólt szerzett 69 bajnokin, jó teljesítményének köszönhetően a válogatottnál is rendszeresen számítanak rá – eddig 16 meccsen kétszer talált be a címeres mezben: az egyik gólját a napokban, a Honduras elleni világbajnoki selejtezőn szerezte.

A Manchester Citynél nagy átalakulás várható a nyár folyamán: Gaël Clichy, Pablo Zabaleta, Willy Caballero, Jesús Navas és Bacary Sagna biztosan máshol folytatja pályafutását, de mellettük további távozók is várhatóak. Ami az érkezőket illeti, Bernardo Silvát és Edersont már bejelentették, de jó esély van a Tottenhamben futballozó Kyle Walker és a monacós Benjamin Mendy szerződtetésére is.

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
19 órája

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10
Ezek is érdekelhetik