MU: Ibrahimovic távozik, nem hosszabbít – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.10. 15:57
null
Ibrhaimovic távozik a Manchester Unitedból (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United nem hosszabbít szerződést a súlyos sérülése után lábadozó Zlatan Ibrahimoviccsal – derült ki a liga honlapján közzétett listából, amelyen a kluboknál érvényes kontraktussal rendelkező futballisták szerepelnek.

 

Mint ismert, Ibrahimovic még áprilisban, az Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntős mérkőzésen szenvedett térdszalagszakadást – a legoptimistább előrejelzés a csatár januári visszatérését prognosztizálja.

A Sky Sports értesülései szerint a sérülés mértékét és a svéd játékos korát – októberben 36 éves lesz – figyelembe véve az MU annak ellenére sem hosszabbítja meg a csatár nyáron lejáró szerződését, hogy erre opciós joga van.

Ibrahimovic tavaly júliusban igazolt a Unitedhoz, amelynél minden sorozatot figyelembe véve 46 mérkőzésen 28 gólt és 10 gólpasszt jegyzett – a „vörös ördögök” ebben a szezonban megnyerték a Ligakupát, valamint az Európa-ligát is, és utóbbi automatikus BL-főtáblát jelent a csapatnak a következő idényben.

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48
Ezek is érdekelhetik