Liverpool: megdőlt a klubrekord, középpályást igazoltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.29. 09:10
null
Naby Keita ezt a szezont még Lipcsében tölti, aztán Liverpoolba költözik (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool hivatalos honlapján jelentette be, hogy klubrekordot jelentő 48 millió fontért szerződteti Naby Keitát az RB Leipzigtól. A 22 éves guineai válogatott középső középpályás 2018 nyarán csatlakozik a vörösökhöz, a jelenlegi idényt még a Gulácsi Pétert is foglalkoztató lipcsei együttesnél tölti.

 

A Liverpool a nyáron többször próbálkozott a Leipzignél Keita megszerzésével, ám a lipcsei klubvezetők kijelentették: a 22 éves középpályás nem eladó. A vörösök azonban az utolsó lehetséges eszközhöz folyamodtak: a guineai válogatott játékos szerződésében lévő kivásárlási záradékot aktiválták, amely szerint 2018 nyarán 48 millió fontért elvihető – pedig korábban már 70 millió fontos ajánlatról is hallani lehetett, de a Leipzig visszautasította azt is.

Keita távozása mellett szólt az is, hogy állítólag a játékos kérte a Leipzig elöljáróit, hogy engedjék el a Liverpoolhoz. A játékos tegnap átesett az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon, a Premier League-ben szereplő klub pedig kedden reggel bejelentette szerződtetését.

Boldog vagyok, hogy a Liverpool játékosa leszek. Az RB Leipzighoz való kötődésem és elhivatottságom nem változik. Mindig a legjobbamat nyújtottam a klubnál, és így lesz ez az utolsó meccsemig – idézi a Liverpool klubhonlapja Naby Keitát. Most, hogy a jövőm megoldódott, minden erőmmel a Leipzigra koncentrálhatok, hogy nagy dolgokat érjünk el ebben a szezonban. A Liverpoolnak drukkolok a távolból.

Az úgynevezett box-to-box középpályásként bevethető Keita a legutóbbi Bundesliga-szezonban 31 meccsen nyolc gólt szerzett. A Liverpool klubrekordot jelentő 48 millió fontért szerződteti, az eddigi legdrágább játékosa a csapatnak az ezen a nyáron érkező Mohamed Szalah (37 millió font) volt. Ők ketten a világ legdrágább afrikai futballistái, akik közül a harmadik is Liverpoolban keresi kenyerét: Sadio Mané (34 millió font).

Legfrissebb hírek

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
13 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
22 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik