Anglia: befejezte a Liverpool korábbi válogatott támadója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.02. 15:40
null
Rickie Lambert a 2014–2015-ös szezonban volt a Liverpool játékosa (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Rickie Lambert, a Liverpool korábbi támadója. A 35 esztendős labdarúgó szerződése az előző idény végén lejárt a másodosztályú Cardiff Citynél, azóta nem volt csapata.

 

Az angol válogatottban 11 mérkőzésen három gólt szerző, a 2014-es világbajnokságot is megjáró futballista pályafutásának legszebb éveit a Southamptonnál töltötte el, melynek színeiben 2009 és 2014 között több mint 100 gólt szerzett, és a klubnál kétszer is megválasztották a szezon legjobbjának. Ezt követően egy-egy évet játszott a Liverpoolban és a West Bromwichban is, de gólerős formáját ezekre a szezonokra már nem tudta átmenteni.

A nyár óta szabadon igazolható csatár kapcsán az utóbbi napokban a Premier League-ben sereghajtó Crystal Palace érdeklődéséről lehetett hallani, Lambert azonban inkább a visszavonulás mellett döntött. Az angol másod- és harmadosztály korábbi gólkirálya teljes profi pályafutása során 701 meccsen 241-szer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
9 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik