Liverpool: Én jobban védekezek – írta a láb nélküli paralimpikon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.23. 13:23
null
Ali Jawad igen csípős megjegyzést tett a liverpooliakra
Az internet népe nem kíméli a Liverpool labdarúgóit a „vörösök” vasárnapi, Tottenhamtől elszenvedett 4–1-es veresége után. Elsősorban persze a védelmet vették célkeresztbe az elkeseredett vagy a hibákon éppen nagyon is jól szórakozó szurkolók.

 


Sok amatőr műkedvelő mondhatja a Liverpool vasárnapi produkciója után, hogy jobban védekezik, mint Dejan Lovrenék, Ali Jawadtól azonban ez az átlagosnál is sokkal élesebb kritika. A riói paralimpián Nagy-Britanniának ezüstérmet szerző erőemelő ugyanis lábak nélkül született.

„Istenre esküszöm, hogy jobban védekezek, mint a Liverpool, pedig nincs is lábam” – írta a Twitteren a 28 éves, libanoni születésű parasportoló.

 



 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik