MU: „Nem kellett volna kinevezni José Mourinhót”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.27. 19:38
null
Cantona elégedetlen a Manchester United jelenlegi játékstílusával (Fotó: AFP)
Éric Cantona interjút adott a BBC Fournak, és ebben nem kímélte egykori csapatát és annak menedzserét, José Mourinhót.

 

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester Unitedet menedzserként irányító José Mourinho játékrendszerét sokszor éri kritika, hogy túlságosan defenzív a nagy rangadókon. Ellenben az élen álló Manchester Cityt irányító Pep Guardiola sokkal vonzóbb taktikával küldi pályára a csapatát. Az MU francia legendája, Éric Cantona ezzel összhangban fejtette ki véleményét szeretett klubjáról a BBC-nek.

„Mourinho védekező játéka nem a Manchester United stílusa – mondta Cantona. – Guardiola és Mourinho is nagyszerű szakember, de én a kreatív támadófutball részesítem előnyben. A pályafutásom során mindig így próbáltam meg játszani.”

„Nem tudom megérteni, hogy a Manchester United miért fogadott fel egy menedzsert, aki ilyen defenzív stílusban játszatja a csapatát. Kedvelem Mourinhót, mert intelligens, minden nyomást felvállal, de inkább a Barcelona játékát nézem. Nem figyelem a Manchester Cityt, mert ők a Manchester City, de egyszer szeretném látni, ahogy Guardiola irányítja a Manchester Unitedet.”

„Igazi pszichológus, erős jellem. Csomó címet nyert már, és rengeteget nyer még a jövőben is.”

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
19 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
22 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik