MU: Mourinho portugál tehetséget szerződtetett – hivatalos

2018.06.06. 15:23
null
Diogo Dalot a Manchester Unitedben folytatja (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United szerződtette Diogo Dalotot az FC Portótól.

 

A 19 esztendős portugál utánpótlás-válogatott Diogo Dalot februárban került fel az FC Porto második számú csapatától a felnőttekhez, a portugál élvonalban hat mérkőzésen jutott szóhoz, és a Liverpool ellen a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott. Dalot szezonjának a térdsérülése vetett véget, amelyből jelenleg is lábadozik.

A Manchester United a hivatalos honlapján megerősítette: Dalot ötéves szerződést írt alá a klubbal, a megállapodásban emellett szerepel egy opciós hatodik év is. A felek nem árulták el a játékos vételárát, ám a brit média úgy tudja, hogy a manchesteriek 20 millió eurót fizettek a védelem mindkét szélén bevethető futballistáért.

 




 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
14 órája

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23