Liverpool: „Életem célja, hogy megnevettessem Mourinhót”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.30. 13:39
Jürgen Kloppot a Liverpool Manchester United elleni michigani ICC-mérkőzése sajtótájékoztatóján szembesítették José Mourinho korábbi nyilatkozatával, mely szerint a négy játékosra 200 millió eurót költő Liverpoolnak meg kell nyernie az angol bajnokságot.


Klopp elmondta, nem meri komolyan venni portugál kollégája szavait.
Klopp elmondta, nem meri komolyan venni portugál kollégája szavait.

„Életem egyik fő célja, hogy megnevettessem José Mourinhót. Ritkán, de sikerülni is szokott – mondta Klopp. – Nem hiszem, hogy trükközik a nyilatkozataival, ez nála normális. Én sohasem beszélnék a Manchester Unitedról, ha nem kérdeznek róla. Szabad világban élünk, mindenki azt mond, amit akar. Ha örül az átigazolásainknak, én is örülök."

Klopp szerint nem a bajnoki címen múlik, hogy a Pool kispadján maradhat-e, hanem attól, milyen játékot mutat majd csapata a szezon során.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
9 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
15 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
2026.09.25. 09:10

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28