Edzőváltás: 16 hónap után menesztette Puelt a Leicester City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.24. 11:58
null
Claude Puel 2017 októbere óta vezette a Leicestert (Fotó: AFP)
A Crystal Palace-tól elszenvedett szombati, hazai, 4–1-es vereséget követően a Leicester City vezetése menesztette Claude Puel menedzsert. Ez már sorozatban a negyedik hazai zakó volt, a klubnál ilyen rossz PL-szériára 2000 januárja óta nem akadt példa.

 

Az 57 éves szakember 2017. október 25-én, Craig Shakespeare helyére érkezett az angol csapathoz, és a 18. helyről a 9. pozícióba vezette úgy, hogy az idény utolsó 14 bajnokija közül mindössze hármat sikerült megnyerni.

Bár úgy tűnt, Puel a nyáron távozik, végül maradt, de a Leicester nem tudott elmozdulni a középmezőnyből. 27 forduló után kilenc győzelemmel, öt döntetlennel és tizenhárom vereséggel, 32 ponttal a 12. helyen áll.

2019-ben azonban csupán egy bajnokit nyert meg (azt is január elsején az Everton vendégeként), azóta egy döntetlen és öt vereség a mérlege. Plusz egy FA-kupa-búcsú a negyedosztályú Newport County ellen.

Az Independent azt írta, hogy az angol fogadóirodáknál a Celtic menedzsere, Brendan Rodgers, a Burnley csapatát vezető Sean Dyche, illetve a Huddersfield Towntól januárban menesztett David Wagner az esélyes a posztra.

Legfrissebb hírek

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
13 órája

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10

Lampard megkönnyebbülhet, megvan a Coventry első győzelme a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.19. 20:34

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00