MU: megkapta az első fizetését, vett egy új buszt gyerekkori klubjának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.21. 14:36
Az A Bola című portugál lap számolt be Diogo Dalot nagyvonalú gesztusáról. A portugál hátvéd, aki 2018 nyarán került Manchesterbe, az első fizetését arra használta, hogy komoly forráshiánnyal küzdő gyermekkori csapatát, a bragai Fintas Futballakadémiát meglepje egy új csapatbusszal. 

A lap idézi Luís Travassost, a Fintas koordinátorát, aki elárulta, nagyon meglepődtek Dalot ajándékán, és nem tudnak elég hálásak lenni a segítségért.

„Kis csapat vagyunk, néha kevés erőforrásunk van, de annál több számlánk. Minden segítség nagyon jól jön, csodálatos, amit Diogo tett értünk”– idézi a portál a klubvezetőt, aki azt is elárulta, Dalot mindent titokban szervezett meg, és csak akkor jelentkezett be Skype-on, amikor tudta, a„meglepetés” az akadémia bejárata előtt parkol.

„Az első angliai fizetését erre áldozta. Egyszerűen sokkolt vele"– emlékezett vissza Travassos.

A most 19 éves Dalot az FC Portónál lett profi futballista, majd csupán nyolc, a felnőttcsapatban lejátszott tétmérkőzéssel a háta mögött 2018 júniusában a Manchester United megvásárolta a játékjogát. Lapértesülések szerint az MU 19 millió fontot költött a korosztályos válogatott labdarúgóra.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Emil Nielsen: Ezért jöttem ide!

Kézilabda
2026.09.11. 14:06

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05