Arsenal: Cech új szerepben térhet vissza a Chelsea-hez – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.05.21. 21:53
null
Petr Cechnek jövő szerdán még az Arsenal kapujában lesz fontos feladata (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülései szerint az Arsenal labdarúgócsapatának idény végén visszavonuló kapusa, Petr Cech új szerepkörben, sportigazgatóként térhet vissza korábbi együtteséhez, a Chelsea-hez.

 

Egyelőre nem tudni, hogy a Chelsea-nél 2004 és 2015 között játékosként 11 évet eltöltő kapusklasszisnak milyen feladatkört szán a klub, de Cech esetleges visszatéréséről nem először olvasni a brit sportsajtóban. Januárban a goal.com írta meg, hogy a cseh kapuvédő visszavonulása után a Chelsea-nél kaphat munkát.

A 37. életévét május 20-án betöltő Cech pályafutása utolsó mérkőzésére készül, az Európa-liga jövő szerdai (május 29.) döntőjében épp korábbi csapata ellen védheti az Arsenal kapuját.

A Chelsea-nél Michael Emenalo 2017. novemberi lemondása óta senki sem tölti be a technikai igazgatói posztot.

A Sky Sports arról ír, a Chelsea vezetőségének titkos vágya, hogy Cech mellett idővel a klub „aranygenerációjának” további két emblematikus tagját, a jelenleg a Derby County menedzsereként dolgozó Frank Lampardot és az Aston Villa másodedzőjeként ténykedő John Terryt is visszacsábítsa a Stamford Bridge-re.

Cech kedden késő este a hivatalos Twitter-oldalán reagált a Sky Sports információira.

„Már korábban elmondtam mindenkinek, hogy az utolsó meccsünk után hozom meg a döntést a jövőmről. Most csak arra koncentrálok, hogy az Arsenallal megnyerjük az Európa-ligát” – írta közösségi oldalán.



Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
12 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
16 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
22 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56
Ezek is érdekelhetik