Fulham: nincs meglepetés, Parkert véglegesítették – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 17:08
null
Scott Parker áprilisban a hónap menedzsere lett a Premier League-ben.
A Fulham a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy a februártól megbízott edzőként tevékenykedő Scott Parker vezetőedzőként folytathatja a munkásságát a PL-ből idén kieső labdarúgócsapat élén.

 

Scott Parkert pénteken nevezte ki a Fulham vezetőedzőnek, amit a Twitteren jelentettek be a londoniak. A klub korábbi játékosa azt követően lett megbízott edző, hogy februárban menesztették Claudio Ranierit az együttes éléről. A 38 éves korábbi középpályás már nem tudta megmenteni a Fulhamet a búcsútól, azonban irányítása alatt jó formába lendült a gárda, áprilisban három mérkőzést is meg tudott nyerni, Parker pedig megkapta a Hónap menedzsere-díjat.

Most csak arra koncentrálunk, hogy jó eredményt érjünk el a Newcastle ellen, majd megkezdjük a felkészülést a következő idényre mondta Parker a klub hivatalos oldalán.



Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
9 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
11 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
15 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
19 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
21 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik