MU: a korábbi csapattársat nem kis meglepetés érte CR-nél

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.12. 09:48
null
Rio Ferdinand alaposan meglepődött Cristiano Ronaldónál tett látogatása során (Fotó: AFP)
Érdekes történetet elevenített fel Cristiano Ronaldóval kapcsolatosan a korábbi csapattárs, Rio Ferdinand. A 81-szeres angol válogatott védő elmesélte, hogy egyszer átment a portugál házába, ám nem számított arra, amivel ott szembesült – egyben követendő példaként állította a fiatal játékosok elé.

Ferdinand és Ronaldo 2003-tól 2009-ig játszott egy csapatban a Manchester Unitednél, a ma már visszavonult korábbi hátvéd a Goalnak mesélte el a történetet.

„Abból a pénzből, amit megkeresnek, ezeknek a srácoknak tanulniuk kellene LeBron Jamestől vagy Cristiano Ronaldótól. Tizenhét idény az NBA-ben, elképesztő.”

„Ronaldo ma harmincnégy éves, még mindig a csúcson van, és már több mint egy évtizede a világ két legjobbjának egyike. Ő volt az első, akinél azt láttam, hogy pénzt fektet egy csapatba. Egyszer átmentem hozzá, ám az előszobában körülbelül tíz emberrel találkoztam. Megkérdeztem: »Mi folyik itt, kik ezek az emberek?«

„Azt mondta, »Ő a séfem, ő a fizioterapeutám, ő az orvosom, ő a személyi edzőm.«
A világ legjobbjaként hagyta el a Manchester Unitedet, a helyes úton járt. Ők mindketten óriási összegeket fektettek a megfelelő csapatba, hogy a testük és az elméjük folyamatosan a legmagasabb szinten teljesíthessen. Ha egy tanácsot adhatok a fiatal játékosoknak, azt mondanám, ha tehetik, fektessenek be önmagukba.”

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
Tegnap, 9:44

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik