Arsenal: volt Man. City-játékos Arteta első igazolása

I. M.I. M.
2020.01.29. 14:45
null
Pablo Marí a klubvilágbajnokság döntőjében Mohamed Szalahval és a Liverpoollal is megküzdött (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli Arsenal labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette Pablo Marít a brazil Flamengótól. A spanyol belső védő az idény végéig érkezik, a londoniaknak opciós joguk lesz a nyáron a végleges megszerzésére.

 

A spanyol belső védő három idényen keresztül volt a Manchester City játékosa, így a korábban Pep Guardiola segítőjeként dolgozó, jelenleg az Arsenalt irányító Mikel Arteta innen ismeri. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy Pablo Marí neve nem forrt össze a Manchester Cityvel, ugyanis egyszer sem lépett pályára a csapatban. Háromszor is kölcsönadták (Girona, NAC Breda, Deportivo La Coruna), mielőtt tavaly nyáron a Flamengóhoz szerződött. A brazil együttessel bajnoki címet és Libertadores-kupát nyert, a klubvilágbajnokságon pedig mindkét mérkőzést végigjátszotta, beleértve a Liverpool elleni, hosszabbítás után elveszített döntőt is.

A 193 cm magas hátvéd Európában 22 élvonalbeli bajnokin lépett pályára eddigi pályafutása során: 20-szor a holland Bredában, kétszer nevelőklubjában, a Mallorcában.

Pablo Marí Mikel Arteta első igazolása az Arsenalnál. A 26 éves belső védő az idény végéig kölcsönbe érkezik, a nyáron opciós joga lesz a londoni klubnak a végleges megszerzésére – piaci értékét kétmillió euróra becsülik.


Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
7 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
13 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24