MU: megegyeztek az Interrel Ashley Young átigazolásáról

MTI MTIMTI MTI
2020.01.16. 21:33
null
Ashley Young (Fotó: AFP)
Beigazolódni látszanak a korábbi sajtóértesülések: Ashley Young a Manchester United az olasz Internazionaléba szerződik. A BBC beszámolója szerint a két klub egyezsége értelmében az Inter 1.5 millió eurót fizet a 34 éves labdarúgó játékjogáért. Az összeg abban az esetben tovább nőhet, ha az együttes megnyeri a Serie A-t.

 

A 39-szeres angol válogatott Young – aki a mostani idényben a manchesteriek csapatkapitánya volt – nyolc és fél idény után távozik a „vörös ördögöktől”, akiknél 261 összecsapáson szerepelt. Manchesteri karrierje alatt angol bajnoki címet, FA-kupa-elsőséget, valamint Európa-liga-diadalt is ünnepelhetett a csapattal.

A védő már a harmadik játékos, aki rövid időn belül a Manchester Unitedtól az Interbe szerződik: az idény előtt a belga csatár, Romelu Lukaku és a chilei támadó, Alexis Sánchez – utóbbi kölcsönben – került az olasz bajnokságban második helyen álló együtteshez.

A két klub hivatalos bejelentése Young átigazolásáról még várat magára.

Legfrissebb hírek

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

75 millió euróért igazolt középpályást a Man. United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.25. 18:00

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58