PL: a Tottenham korábbi tehetsége visszatért Angliába

T. I.T. I.
2020.01.21. 17:19
null
Nabil Bentaleb a Newcastle-nél folytatja (Fotó: AFP)
A Newcastle az idény végéig kölcsönvette Nabil Bentalebet a Schalkétól – jelentette be az angol csapat. Az algériai válogatott futballista három és fél év után tér vissza a Premier League-be.

 

„Boldog vagyok, hogy visszatérhetek a Premier League-be, különösen hogy egy ilyen nagy klubban, mint a Newcastle tehetem mindezt. A menedzser által vázolt projekt igazán felcsigázott. Nagyon szerettem volna visszatérni Angliába, és amikor úgy éreztem, az edző tényleg bizalommal fordul itt felém, akkor egyértelművé vált számomra, hogy ez a jó lépés” – idézte a korábbi Tottenham játékost a Newcastle weboldala.

Bentaleb a Schalkénál 97 tétmérkőzésen lépett pályára, és 19 gólt szerzett 2016 nyara óta. Korábban, a Tottenhamben 66 találkozón szerepelt, és egy gólig jutott – azt a Ligakupában érte el.

A 25 éves középpályásnak 2021 nyaráig szól a szerződése Németországban, ám a Newcastle-nek nyáron opciós joga lesz a kivásárlására. Az angol csapat egymillió eurót fizetett ki a kölcsönvételért.

Legfrissebb hírek

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
4 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
9 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37