PL: idényenként 30 millió fontért mezszállítót vált a BL-győztes

T. I.T. I.
2020.01.07. 10:37
null
Szalahék nyártól nem a New Balance termékeiben pózolnak majd (Fotó: New Balance)
A Liverpool hivatalosan is bejelentette, a 2020–2021-es idénytől mezgyártót vált, a New Balance helyett a Nike öltözteti majd a csapatot. Az egyezség öt évre szól, és évadonként minimum 30 millió fontot hoz a Bajnokok Ligája-címvédő konyhájára.

 

A Liverpool bejelentése ugyan sem a szerződés hosszáról, sem az anyagiakról nem szól, az adatokat viszonylag pontosan tudni, köszönhetően az eddigi mezgyártónak, a New Balance-nak. Az amerikai cégnek ugyanis opciós joga lett volna a közös munka folytatására, ennek feltétele az volt, hogy 2020 után olyan kondíciók mellett nyújtson sportszertámogatást a Liverpoolnak, mint amilyenekkel egy esetleges új partner tenné.

A New Balance pedig a bíróságig ment, hogy bizonyítsa, ők is kifizették volna az évi 30 millió fontot a Bajnokok Ligája 2018–2019-es kiírását megnyerő angol csapatnak.

A Liverpool értelmezése szerint viszont az anyagi feltételek mellett a New Balance-nak a Nike által biztosított többi szolgáltatást is garantálnia kellett volna, amire egyértelműen nem képes a cég. Ilyen a világméretű terjesztői hálózat, illetve a Nike-val szerződésben álló világsztár sportolók marketingértéke. A Nike-ajánlat ugyanis lehetővé teszi a Liverpool számára, hogy a jövőben LeBron James, Serena Williams vagy épp a sportmániás rapper,Drake Graham társaságában promotálja magát.

Végül a brit legfelsőbb bíróságnak kellett döntenie a Liverpool FC jövő évi mezéről, a Londonban székelő bíróság pedig a klubnak adott igazat.

A Nike még sosem biztosított mezeket a Liverpoolnak. Az angol bajnokság élcsapatai közül a Chelsea-t és a Tottenhamet is a Nike öltözteti. A Manchester Cityvel az előző évad végén járt le a megállapodásuk, a Liverpool az utóbbi klub helyét veheti így át a portfólióban.

Legfrissebb hírek

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
7 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
8 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
11 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
14 órája

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
15 órája

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Man. United: Carrick esélyt kap arra, hogy rendbe tegye a csapatot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.27. 13:43