Liverpool: Elfogadom, ha nem lehetünk bajnokok – Mané

MTI MTIMTI MTI
2020.04.08. 15:26
null
Akármi is történik a mostani helyzetben, Mané megérti (Fotó: AFP)
Sadio Mané azt mondta, megérti, ha a koronavírus-járvány miatt csapata, a Liverpool FC nem nyerheti meg az angol labdarúgó-bajnokságot.

 

Jürgen Klopp együttese toronymagasan, 25 pontos előnnyel vezeti a Premier League-et, s már csak két győzelemre volt attól, hogy 1990 után ismét diadalmaskodjon, amikor kitört a pandémia, s félbeszakították a küzdelmeket. A 2019–2020-as idényt határozatlan időre felfüggesztették, a résztvevők pedig csak akkor térhetnek vissza a pályára, ha a körülmények megfelelőek, leginkább biztonságosak lesznek. Ezzel együtt akadnak olyan vélemények, hogy az idényt érvénytelenné kell nyilvánítani.

„Meg akarom nyerni a mérkőzéseket, meg akarom nyerni a trófeát, ez minden vágyam. De a mostani helyzetben bármi történik, azt meg fogom érteni” – idézte a Sky Sports internetes oldala a szenegáli válogatott Manét, aki oroszlánrészt vállalt a Pool menetelésében.

„Nehéz szituációba került a Liverpool, de világszerte több millió ember került sokkal nehezebb helyzetbe. Vannak, akik elvesztették a hozzátartozójukat. Az az álmom, hogy idén nyerjünk, de ha nem jön össze, elfogadom, ilyen az élet. Remélhetőleg jövőre megnyerjük a bajnokságot” – mondta a támadó.

Hozzátette: még nem érzi magát bajnoknak, imádja a munkáját, a futballt, s a legjobban azt szeretné, ha csapata a pályán harcolhatná ki a végső győzelmet.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38