PL: Vertonghen szerint szabadon igazolhatóként jobb esélyei lesznek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 17:21
Jan Vertonghen, a Tottenham Hotspur belga válogatott labdarúgója úgy véli, a koronavírus-járvány közepette szabadon igazolható játékosként jobb esélye lesz klubot találni.

A pénteken 34. életévébe lépő, világbajnoki bronzérmes hátvéd eddig 228 Premier League-mérkőzésen lépett pályára az észak-londoni csapat színeiben. Nyolc éve igazolt a Spurshöz az Ajaxtól, és a szerződése június 30-án lejár.

„Sok egyesületnek nem lesz pénze igazolásokra – idézte a játékost a BBC. – A hozzám hasonlóan szabadon igazolható futballistákat jobban fogják keresni a koronavírus-járvány idején.”

Egyelőre nem lehet tudni, hogy június 30-ig egyáltalán befejezhetik-e a PL küzdelmeit, de Vertonghen elárulta, hogy már január óta komoly kérői vannak.

„A megfelelő klubhoz akarok szerződni. Ez lehet a Spurs, de lehet más egyesület is” – nyilatkozott a Play Sports nevű belga tv-csatornának.

„Még néhány évig a legfelsőbb szinten akarok játszani, és a következő szezonban a nemzetközi porondon is szerepelni akarok” – tette hozzá.

A Tottenham tavaly negyedikként zárt az angol bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig finálét játszhatott. Jelenleg a PL-ben a nyolcadik, a BL-től pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott.

A Premier League küzdelmei március közepén szakadtak félbe a járvány miatt.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
10 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
12 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
15 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
17 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11
Ezek is érdekelhetik