Kép: Kane nemes célra használja fel a reklámfelületet

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.14. 21:53
null
Harry Kane nemcsak sportolóként, hanem emberként is jó példával jár elöl (Fotó: AFP)
Nagylelkű gesztussal állt elő Harry Kane, a Tottenham és az angol válogatott támadója. A játékos megvásárolta korábbi klubja, a Leyton Orient mezének fő reklámfelületét, hogy nemes célra használhassa fel.

 

A Leyton Orient mezein háromféle figyelemfelkeltő „reklám” látható majd a jövőben. A hazai szereléssel az egészségügyi dolgozóknak mondanak köszönetet a járványhelyzetben való helytállásukért, míg az idegenbeli és a harmadik számú dresszel egy mentális egészség megőrzésére törekvő alapítvány, illetve egy beteg gyerekeket ellátó otthon kerülhet majd a figyelem középpontjába.

A 45-szörös angol válogatott futballista még 2011-ben, kölcsönjátékosként szerepelt a Leyton Orientnél, 18 mérkőzésen 5-ször talált be.

A Kane által támogatott klub máris jelezte, hogy a mezeladásokból befolyt összeg 10 százalékát a mezen feltüntetett szervezeteknek adományozza.

 

Harry Kane on Twitter

Very proud to announce that I'm supporting the club that gave me my first pro start and three amazing causes by sponsoring @leytonorientfc's shirts for the 2020/21 season.



 

Legfrissebb hírek

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
4 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
7 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
20 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31
Ezek is érdekelhetik