Liverpool: gondolkodási időt kértek Timo Werner ügyében – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 12:00
null
Mi lesz Werner sorsa? (Fotó: AFP)
Sajtóinformációk szerint a Liverpool FC gondolkodási időt kért a német válogatott futballista, Timo Werner átigazolásának ügyében.

 

A The Guardian című lap úgy tudja, hogy az RB Leipzig támadójának képviselőit arról tájékoztatták, az angol klub előbb szeretné megismerni a koronavírus-járvány hatásait. A Liverpool abban reménykedik, hogy heteken belül tisztábban lát majd és kirajzolódik a kép, milyen lehetőségei lesznek az átigazolási időszakban.

Werner a szerződésében szereplő kitétel szerint a nyáron 60 millió euró ellenében elhagyhatja a lipcseieket.

A 24 éves játékos a múlt hétvégén kijelentette, hogy inkább külföldre szerződne, mint a Bayern Münchenhez, amely szintén érdeklődött iránta. A csatár – a magyar válogatott Willi Orbán és Gulácsi Péter klubtársa – ugyanakkor azt is mondta, hogy nem szándékozik idén nyáron elhagyni Lipcsét, ahol még 2023-ig érvényes a szerződése.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
5 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
8 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22
Ezek is érdekelhetik