Ajax: a Premier League-ben folytatja a holland védő – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 08:24
null
Joël Veltman (jobbról a második) búcsút intett az Ajaxnak (Fotó: AFP)
Joël Veltman a holland élvonalbeli Ajaxtól az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Brightonba igazolt – jelentette be a két klub.

 

A 28 esztendős védő három évre szóló megállapodást kötött a 2019–2020-as PL-idényben a 15. helyen végző Brighton & Hove Albionnal.

Mindenhol velük van
Philippe Sandler, Justin Kluivert, Amin Younes. Csak néhány, az Ajaxból indult futballista, aki az elmúlt években váltott klubot, és mind a 34-es mezt választotta új csapatánál. Tisztelgésből Nouri előtt, aki ugyanebben a mezszámban szerepelt az Ajaxnál.

Veltman 2002-ben került az Ajax akadémiájára, a felnőttcsapatban tíz évvel később mutatkozott be. A 22-szeres válogatott bekk összesen 246 tétmérkőzésen játszott az amszterdamiak színeiben, akikkel három bajnoki címet nyert.

A védelem jobb oldalán és közepén bevethető futballista a 34-es mezszámot választotta új klubjában – ezzel tisztelegve a volt Ajax-játékos, a 2017-ben súlyos agykárosodást szenvedő Abdelhak Nouri előtt.

A 23 esztendős fiatalembert – aki három évvel ezelőtt a Werder Bremen elleni felkészülési találkozón esett össze – idén márciusban engedték ki a kórházból.

Veltman a Brighton második nyári szerzeménye. A klub nemrég szerződtette Adam Lallanát a bajnok Liverpooltól.



 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
8 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik