Arsenal: Franciaországból érkezhet belső védő – sajtóhír

2020.07.16. 12:59
null
Malang Sarr jelentheti a megoldást az Arsenal védelmében? (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal érdeklődik a francia utánpótlás-válogatott belső védő, Malang Sarr iránt – írja a goal.com.

 

Az Arsenalnál állítólag már tárgyaltak Malang Sarr lehetséges szerződtetéséről, konkrét ajánlatot azonban még nem tettek a londoniak a francia U21-es válogatott védőnek.

Sarr szerződése 2020 júliusában lejárt a Nice-nél, s több klub is szívesen tudná soraiban – például a Serie A-ban szereplő Torino is megkereste már a 21 éves játékost.

Az Arsenal annak ellenére igazolna újabb középső védőt, hogy William Saliba a következő idényt már az Emirates-ben kezdi meg – a 2019–2020-as kiírást még a Saint-Étiénne-ben töltötte kölcsönben.

Az egyelőre biztosnak tűnik, hogy az idény végéig marad a jelenlegi keret, utána viszont könnyen lehet, hogy vérfrissítés lesz a védelem közepében. Konsztandinosz Mavropanosz már el is hagyta a klubot – a Werder Bremen is akarta, ő azonban a VfB Stuttgartot választotta.

Ugyan szerda este nagy sikert értek el Aubameyangék , miután 2–1-re legyőzték a Liverpoolt, továbbra is csak a tabella 9. helyén állnak, s három pontra vannak az Európa-ligát érő 6. pozíciótól – igaz, az Arsenalnak továbbra is esélye van arra, hogy megnyerje az FA-kupát.

Legfrissebb hírek

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
15 órája

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
16 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
2026.05.22. 23:08

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
2026.05.22. 21:44

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:21

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:12

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
2026.05.22. 11:21
Ezek is érdekelhetik