Birmingham: visszavonultatták Bellingham mezszámát

MTI MTIMTI MTI
2020.07.23. 21:03
Az angol másodosztályú Birmingham City visszavonultatta a 17 éves Jude Bellingham mezszámát, miután az ifjú labdarúgó a héten a Borussia Dortmundhoz távozott. A Birmingham 26 millió fontot kapott érte, amivel gyakorlatilag megmenekült a csődtől.

Az angol klub csütörtökön a honlapján közölte, hogy a saját nevelésű Bellingham fiatal kora ellenére, rövid idő alatt a csapat emblematikus alakjává vált. Hozzátette, játékosa példát mutatott az akadémia növendékeinek, hogy a tehetséges fiatalok hová képesek eljutni kemény munkával, valamint kellő alázattal.

Bellingham 16 évesen és 38 naposan mutatkozott be a felnőttek között, minden alkalommal a 22-es mezben lépett pályára, amelyet ezután már senki nem viselhet az egyesületnél.

A fiatal középpályás ebben a szezonban 41 bajnoki mérkőzésen szerepelt, négy gólt szerzett és három gólpasszt adott. A Borussia Dortmund brit sajtóhírek szerint 26 millió fontért (9.9 milliárd forintért) öt évre szerezte meg a Manchester United, az Arsenal és a Chelsea elől. A Birmingham szerint a németekkel folytatott hosszú tárgyalássorozat eredményeként Bellingham a világ legdrágább 17 éves labdarúgója lett.

A sportágban ritkán vonultatnak vissza mezszámot, és döntően akkor is olyan legendás játékosok érdemlik ki visszavonulásukat követően, akik hosszú időn keresztül alkottak maradandót egy klubnál.

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28

Henry olyan játékosnak adná az Aranylabdát, aki nem nyert semmit az előző idényben

Minden más foci
2026.09.10. 17:18

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Gulácsi bemutatkozott a Villarrealban, amely őrült meccsen kapott ki a dortmundi katlanban

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:17

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44