Liverpool: a Brightonban folytatja a „klublegenda”

K. T. I.K. T. I.
2020.07.26. 07:42
null
Adam Lallana PL-győztesként távozik az Anfieldről (Fotó: AFP)
A Liverpooltól búcsúzó Adam Lallana hároméves szerződést köt a Brighton & Hove Albionnal – számolt be a goal.com. A lap brit kiadása szerint a Leicester Cityt, a Burnleyt és Lallana korábbi klubját, a Southamptont előzte meg ajánlatával a csapat.

 

Lallana 2014-ben érkezett a Liverpoolhoz, és hat idény után, 178 mérkőzéssel a háta mögött – a többi között angol bajnokként és Bajnokok Ligája-győztesként – távozik az Anfield Roadról. A ma már 32 esztendős futballista Brendan Rodgersnél, majd Jürgen Kloppnál is alapembernek számított, sérülések miatt azonbanaz utóbbi három idényben már jóval kevesebb meccsen tudott pályára lépni. Szerződése lejártával ingyen áll tovább.

Klopp korábban a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában elmondta, Lallana szívesen maradt volna a csapatnál, de tudta, hogy már nem kapna annyi lehetőséget, mint korábban.

„Sok játékossal tárgyaltunk, Lallana azonban nem volt köztük. Szívesen hosszabbított volna, de ő sem akarja a jövőjét kockáztatni. Ha engem kérdeznek, nekem máris hiányzik. Amikor megérkeztem ide, az egyik legfontosabb játékosom volt, a legjobbakat kívánom neki a jövőben. Az én szememben ő itt is legenda, s remélem, hogy máshol is azzá válhat.”

A goal.com információi szerint a Brighton jövő héten jelentheti be új szerzeményét, akivel a személyes feltételekben már egyezségre jutottak, csupán a Premier League aktuális idényének végét szeretnék megvárni a „frigy” hivatalossá tételével.

A Brighton jelenleg a bajnokság 16. helyén áll, ám az utolsó fordulóban a Burnley legyőzésével akár a 15. helyet megszerezheti. A Burnleyt egyébként már legyűrték: állítólag ott is szívesen látták volna Lallanát a következő idényekre.

Legfrissebb hírek

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37