Arsenal: hiába a rázúduló utálat, szerződtették a Wengert ekéző kapust

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 19:04
null
Rúnarsson az Arsenal új kapusa (Fotó: arsenal.com)
Az Arsenal hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dijon izlandi válogatott kapusát, Rúnar Alex Rúnarssont. A 25 éves labdarúgó az elmúlt napokban azzal került be a hírekbe, hogy bár még egy meccsen sem látták, az Arsenal drukkerei ki nem állhatják: szűk tíz évvel ezelőtt ugyanis nem épp szalonképes véleményt fogalmazott meg a csapat ikonikus menedzseréről, Arsene Wengerről.


Amint arról beszámoltunk, a londoni szurkolók körében finoman szólva sem aratott osztatlan sikert, amikor az angol és az izlandi sajtó megszellőztette a közelgő egyezséget Rúnarssonnal. A kapus a közösségi oldalán korábban többször „kritizálta” az Arsenal volt menedzserét, Arsene Wengert, amikor pedig ezek a posztok nyilvánosságra kerültek, elindult a lavina.

„Arsene Wenger egy idióta! B.zi francia! Arsene Wenger a világ leghülyébb embere! Ez a Wenger mekkora egy idióta!” – hogy csak néhányat idézzünk a Dijon korábbi játékosának bejegyzéseiből. A kapus védelmében jegyezzük meg, az említett posztok a képkivágások tanúsága szerint 2011-ből valóak, azaz szinte gyerekfejjel, alig 16 évesen sikerült elkövetnie őket.

A 20 millió euró körüli összegért az Aston Villához szerződő Emiliano Martínez utódját kereső menedzser, Mikel Arteta azonban a felháborodás ellenére is kitartott a játékos mellett, akit mindössze egymillió euróért vásároltak meg a franciáktól.

A hivatalos bejelentés az egyezség hosszáról nem tesz említést, ám a Transfermarkt információi szerint 2024-ig szóló szerződést kötöttek a felek. Rúnarsson a 13-as mezben véd majd az Arsenalnál – már amikor lehetőséget kap a jelen állás szerint egyértelműen elé sorolt Bernd Leno mögött.

A 25 esztendős Rúnarsson mellett a Brentfordban játszó David Raya megszerzéséről is tárgyalt az elmúlt napokban Mikel Arteta és a londoniak küldöttsége, kérdés, hogy ezzel a tervezett üzlettel mi lesz, miután megszerezték az izlandit.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
7 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
9 órája

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
11 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
12 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
14 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
21 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39
Ezek is érdekelhetik