Arsenal: Mélységesen csalódott vagyok – a PL-keretből kimaradó Özil reagált

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 14:11
null
Özil legutóbb márciusban játszott az Arsenalban (Fotó: AFP)
Mesut Özil elkeseredett. Az angol élvonalbeli Arsenal 32 éves világbajnok labdarúgója az Instagram-oldalán reagált arra, hogy nem került be a londoni gárda Premier League-keretébe.

 

A német középpályás régóta nem számít alapembernek Mikel Artetánál, előtte Unai Emerynél sem játszott rendszeresen. Az Arsenal nem nevezte őt az Európa-liga csoportkörére, sőt, immár a Premier League-névsorban sem szerepel a neve.

„Roppant nehéz az alábbi sorokat megírni az Arsenal-szurkolóknak, akikért játszottam a legutóbbi néhány évben – kezdte Mesut Özil. – Mélységesen csalódott vagyok, amiért nem kerültem be a Premier League-keretbe. Amikor 2018-ban aláírtam az új szerződésemet, hűséget fogadtam szeretett klubomnak, az Arsenalnak. Szomorú vagyok, hogy ez nem lett viszonozva. Mint kiderült, manapság ritka erény a hűség. Mindig igyekeztem pozitív maradni, hittem, hogy van esélyem visszakerülni a csapatba. Ezért maradtam eddig csendben. A koronavírus-járvány előtti időszakban boldog voltam, hogy Mikel Artetával elindultunk a fejlődés útján, s szerintem jó teljesítményt nyújtottam. Ám a helyzet megváltozott, nem engedik, hogy az Arsenalban futballozzak. Mi egyebet mondhatnék? London az otthonom, sok barátom van a csapatban, a szurkolókkal szoros a kapcsolatom. Történjen bármi, harcolni fogok, hogy a nyolcadik idényem az Arsenalban ne így érjen véget. Megígérem, hogy ez a szigorú döntés nem változtat a mentalitásomon. Mindent megteszek az edzéseken, s amikor lehet, felemelem a hangom az igazságért és az embertelenség ellen.”

Özil a mostani idényben nem lépett pályára tétmérkőzésen, a 2019–2020-as kiírásban 23 találkozón összesen egyszer volt eredményes és három gólpasszt adott. A korábbi Real Madrid-futballista legutóbb március 7-én szerepelt tétmeccsen az Arsenal színeiben.


Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
19 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
22 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik